"A lakosságnak nem szabad elszakadni a forint alapú megtakarításoktól"
Gazdasági Rádió, 2010. július 7. 10:55A magyar lakosság jövedelme, és kiadása is javarészt forintban keletkezik, így ezért sem jelent jó megoldást elszakadni a magyar fizetőeszköztől. Emellett pedig volt már olyan időszak is, amikor jelentős forinterősödés jellemezte a piacokat – vélekedett a rádiónknak nyilatkozó vezérigazgató. Majd hozzátette: a magyar makrogazdasági folyamatok nem indokolják a forint további gyengülését. Vízkeleti Sándor szerint az európai viszonylatban is magasabb kamatszint miatt is érdemes az itteni befektetéseket választani.
A Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója szerint közép-hosszú távon a kamatszintek nem fognak emelkedni, sőt ha lassabb ütemben is, de további vágás várható. Alternatív kereskedési formaként így megfelelő döntésnek bizonyulhatnak az értékpapír-típusú befektetések. Három-öt éves időtávban érdemes választani a portfolióba magyar kötvényeket, részvényekkel kiegészítve – vélekedett a vezérigazgató.

Vízkeleti Sándor az ingatlanalapokkal kapcsolatban elmondta, hogy ez a terület továbbra is áll, itt a legnagyobb problémát a likviditás hiánya jelentheti.
A tartós befektetési számla lehetőséget biztosít arra, hogy aki hosszabb távra akar befektetni, az kamatadómentesen tehesse meg. A Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy aki 5 évnél előbb veszi ki a pénzét erről a számláról, annak ugyanúgy kamatadót kell fizetnie.
Vizkeleti Sándorral, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatójával Nagy Károly beszélgetett.
Az interjú hossza: 4 perc 12 másodperc
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





