Áfacsökkentés, normális hitelek - ez kell a turizmusnak
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. július 12. 10:12A Magyar Szállodaszövetség hét pontban sorolta fel azokat a szükséges, rövid távon meghozandó kormányzati intézkedéseket, amelyekkel újra növekedési pályára állhat az ágazat, például áfa-csökkentést javasolnak, és az üdülési csekk adómentességét kérik.
A szövetség közölte, a magyarországi szállodaipar, és ezen keresztül a turizmus válságból való gyors kilábalása több tényező együttes hatásának lehet csak eredménye.

A szövetség szerint szükség lenne a szálláshelyi- és vendéglátó áfakulcs csökkentésére, az üdülési csekk adómentességének visszaállítására, a Széchenyi Rekreációs Kártya mihamarabbi bevezetésére, a nemzeti turisztikai marketing keret növelésére, az idegenforgalmi adó korábbi állami kiegészítésének visszaállítására, az OEP-finanszírozás kérdésének megoldására és a normális hitelfelvételi lehetőségek megteremtésére a turizmus számára.
A szövetség szerint a nagyobb fajlagos bevételt hozó beutazó turizmus növelése érdekében többet és hatékonyan kell a külföldi piacokon promócióra költeni, akár hirdetésekre, internetes megjelenések formájában, hogy Magyarország és az egyes úti célok ismertsége növekedjen és ezen keresztül még több konkrét foglalás érkezzen külföldről.
A szervezet szerint fontos lenne uniós, állami, önkormányzati és vállalkozói forrásból egy nagykapacitású kongresszusi központ megépítése Budapesten, egy korszerű kongresszusi iroda létrehozása és a kiemelt regionális repülőterek, valamint Budapest-Ferihegy fejlesztése. Ezek segítenék a magyar szállodák fenntartható, eredményes üzemeltetését.
Budapest turizmusa alaposan elmaradt legfontosabb versenytársai mögött - véli a szervezet. E témában a szövetség az idén szeptemberben szakmai konferencia életre hívását kezdeményezi.
A Magyar Szállodaszövetség a napokban tette közzé a szövetség helyzetértékelését és a válságból való kibontakozásra készített korábbi javaslatainak aktualizált szakanyagát. A márciusban megjelent helyzetértékeléshez képest az aktualizálás során már a legfrissebb magyar és nemzetközi statisztikát is beépítették, javaslataik sorát pedig bővítették a tagság kiegészítéseivel, továbbá az időközben elkészült kormányprogram céljaival.
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





