Az inflációt még mindig nem sikerül kordában tartani

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. július 13. 09:12
A fogyasztói árak júniusban 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet.

Az elemzők a májusi 5,1 százalékos inflációt követően lassú mérséklődést vagy stagnálást vártak, de semmiképp sem számítottak az áremelkedés gyorsulására.

Az idén az első hat hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció júniusban nem változott az előző hónaphoz képest, 12 havi összehasonlításban 3,5 százalékra csökkent az előző havi 4,0 százalékról.

A nyugdíjas fogyasztó kosárra számított 12 havi árindex viszont 4,7 százalékra gyorsult a májusi 3,8-ról, az egyhavi 0,4 százalék volt az előző havi 1,3 százalékról.

Mináry Borbála, a KSH munkatársa elmondta, hogy a havi inflációt elsősorban az idényáras élelmiszerek, illetve a háztartási energia drágulása hajtotta. Az élelmiszerek elsősorban a rossz termés miatt drágultak a vártnál jobban, az energiárakat pedig a támogatási rendszer megváltozása befolyásolta.

Mint hozzátette, a ruházati cikkek 1,6 százalékos havi árcsökkenése a szokásosnál korábban kezdődő kiárusításokkal magyarázható.

Az élelmiszerárak júniusban 0,8 százalékkal nőttek döntően az idényáras élelmiszerek 7 százalékos drágulás miatt. Enélkül számítva az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent volna. Csökkent 5,6 százalékkal az étolaj, 3,3 százalékkal a tojás, 2,7 százalékkal a cukor, 2,3 százalékkal a sertészsiradék és 2,1 százalékkal a kávé ára májushoz képest.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 0,9 százalékkal emelkedett a háztartási energia ára, az ártámogatási rendszer változása miatt, míg a szolgáltatások körében az átlaggal megegyező mértékű volt a drágulás, ezen belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 1,5 százalékkal kellett többet fizetni.

A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint májusban. A szeszes italok, dohányáruk ára összességében nem változott, míg az egyéb cikkek árai kis mértékben, 0,1 százalékkal csökkentek.

Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek árai átlagosan 1,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül 6,5 százalékkal nőtt a párizsi, kolbász, 5,7 százalékkal a házon kívüli étkezés, 5 százalékkal a sajt és 3 százalékkal az idényáras élelmiszerek ára. Csökkent 11,3 százalékkal a cukor, 10,7 százalékkal a liszt, 7,3 százalékkal az étolaj, 7,1 százalékkal a péksütemények és 6,2 százalékkal a sertéshús ára.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 10,2 százalékkal növekedtek a szeszes italok, dohányáruk, valamint 9,7 százalékkal a háztartási energia árai. Ezen belül a vezetékes gáz ára 13,6 százalékkal, az elektromos energiáé 12,3 százalékkal nőtt, a távfűtésé 16,6 százalékkal csökkent.

Az egyéb cikkek átlag feletti, 9,1 százalékos áremelkedésén belül a járműüzemanyagok 20,4 százalékkal, a gyógyszerek, gyógyáruk 5,6 százalékkal drágultak.

Az átlaggal közel megegyezően, 5,5 százalékkal nőttek a szolgáltatások árai, a csoporton belül a távolsági utazás 16,2, a szemétszállítás 11, a helyi tömegközlekedés 9,9 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkek ára kis mértékben, 0,6 százalékkal nőtt, míg a ruházkodási cikkekért átlagosan 2,5 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy évvel ezelőtt.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19720
-2.35 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4075
-1.45 %
 
RICHTER
38900
-0.24 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.68
0.20
 
USD/HUF
219.78
-0.24
 
CHF/HUF
241.07
0.19
 
EUR/USD
1.3280
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.91
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu