Még utolsó napjait töltő kormányunk nagyon fontos feladatának tekintette, hogy pénzügyi válságmenedzselő programja ne csak a költségvetés stabilizálására, az ország pénzügyi piacokra történő visszatérésére terjedjen ki, de véget vessenek a lakosság és részben a vállalati szféra felelőtlen, elsősorban devizában történő eladósodásának.

Ezt a célt elsősorban adminisztratív módszerekkel kívánta elérni. Számos új jogszabály született. A jogszabályok megjelentek. Nehéz közöttük eligazodni, nehezen érthető, miért született ennyi jogszabály, azok hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Több rendelkezés kiegészítésre, vagy végrehajtási rendeletre vár. Mindezek igazolják azt, a tézisemet, hogy a jogszabályalkotást sietség és kapkodás kísérte.

A hitelezéssel kapcsolatos jogszabályalkotás a szakma (értsd bankok) bevonásával történt. A törvényekben, rendeletekben nehéz nem észrevenni, hogy hol és milyen mértékben érvényesülnek a pénzintézeti érdekek.

A hitelezési jogszabályokat a média egyértelműen üdvözli. A témában sorra jelennek meg a kritika nélküli, a rendelkezéseket maximálisan pozitív fényben bemutató írások.

Elkerülhetetlen, hogy a kapcsolódó jogszabályok ne érintsék a gépjármű-finanszírozást a lakáshitelezést követő második legnagyobb lakossági hitelezési területet. 3 részes cikkünk a hitelezési szabályok gépjármű-kereskedelmet érintő részeit veti kritikai górcső alá.

Cikksorozatunk első részében már négy fontos kérdést áttekintettünk. (Ha Ön még nem olvasta cikkünk első részét, itt megtekintheti azt.) Írásunk második részében további öt területet tekintünk át.

1.) Indokolatlan önerő minimumok

Mostantól jogszabály írja elő – devizanemenként eltérően - a gépjármű-finanszírozáshoz rendelt minimális önerő összegeket. Előző cikkem 2. pontját kiegészítve, nem gondolom, hogy a jogalkotó feladata lenne, hogy általánosságban meghatározza, ki a jó adós, vagyis ki és milyen feltételekkel kaphat hitelt és ki nem. Már a válság kirobbanása előtt is több bank emelte fel szavát annak érdekében, hogy hatóságilag szabályozzák a minimális önerő összegét. Ugyanakkor voltak mások, akik azt mondták, hogy a bank feladata, hogy megvizsgálja az ügyfél hitelképességét és annak függvényében döntsön a finanszírozás feltételrendszeréről. Jelen helyzetben maga a jogszabály üzeni azt, hogy a bankok kockázatelemzői képtelenek felmérni a kihelyezés kockázatát, a társadalom –a következmények végső viselője- nem bízhat meg bennük. Miközben ennek ellentmond, hogy egyetlen Magyarországon bejegyzett pénzintézet sem szorult valós Állami segítségre.

Többen sürgetik a pozitív adóslista megszületését. Ehhez csatlakozva kérdezem: miért nem vehet fel egy olyan adós 20%-os önerővel gépjárműhitelt, aki mondjuk az elmúlt 10 évben már két 20%-os önerejű hitelét rendben lezárta? Ha a törvényalkotó szabályozni is kívánta a minimálisan előírt önerő összegét, akkor miért nem határozott meg reálisabb arányszámokat?

Érthető az a törekvés, hogy az ingófedezetes hitel esetében a fedezet piaci értéke a teljes futamidő alatt haladja meg az aktuális fennálló tőketartozás összegét. Ezt azonban úgy érte el a törvényalkotó, hogy olyan magas önerő követelményt határozott meg, ami a lakosság jelen helyzetében szinte mindenkit kiszorít az autópiacról, nem csak az új, hanem a használt gépjárművek piacáról is – hosszú időre elodázva ezzel a piac magára találásának lehetőségét.

Szintén kérdezem: kinek jó, ha olyan minimum sajáterő követelményt írnak elő, amely még egy nagy értékű, új autó esetében is az egész futamidő alatt végig a használtpiaci érték alatt tartja a fennálló hiteltartozást? Senkinek. Ugyanis ez azt jelenti, hogy egy kisebb értékű, fiatal használtautó esetén a tényleges finanszírozhatósági szinthez képest csak lényegesen kisebb kölcsön helyezhető ki. (Itt ugyanis már lényegesen kisebb az értékcsökkenés, ezért banki szempontból akár lényegesen kisebb önrészesedéssel is biztonságosan el lehetne indítani a finanszírozást.) Vagyis a mostani szabályozás minden ok nélkül több százezer embert zár ki indokolatlanul - a bank saját kockázatra történő egyedi döntését is kizárva - a gépjármű finanszírozás lehetőségéből.

2.) A finanszírozási jutalékok adminisztrációs eszközökkel történő leszorítása

Az új jogszabályok több lépésben csökkentik a kereskedő részére kifizethető finanszírozási jutalék összegét, a beépített százalékos jutalékok adminisztratív korlátozásával. Vajon tényleg kockázatossá teszik-e a kihelyezést a beépített kereskedői jutalékok?

Egyszerűen nem tudom átlátni, miért kockázatos 2011. január 1-jétől egy 6%-os beépített finanszírozási jutalékú gépjármű finanszírozási szerződés. Ez pl. egy 1 millió forintos tőkeösszegű, 10%-os éves kamatú, 84 hónapos finanszírozási konstrukcióban azt jelenti, hogy az ügyfél havi törlesztő részlete 1.000,- forinttal lesz magasabb, mintha a kereskedő ingyen, jutalék nélkül közvetítette volna a szerződést.

Ne feledjük azt - az egyébként el nem hanyagolható - tényt sem, hogy az ügyfél a szerződés aláírásának a pillanatában is pontosan tudta, hogy havonta mekkora összeget kell fizetnie, tehát a futamidő alatt nagy meglepetés nem érheti. Nyilván nem ez az egyébként fix havi költségként megjelenő 1.000,- forintos tétel az, ami őrült kockázatokat jelent.

Persze, ha a gépkocsi ára 60 ezer forinttal magasabb lenne, vagyis az ügyfél drágább autót választott volna, mondjuk egy kisértékű extratartozék választása miatt, és nem lenne banki jutalék, akkor is pontosan ugyanannyi lenne a havi törlesztés, csak magasabb hitellel és alacsonyabb kamattal.

Akárhogyan is nézzük ezek nem valós kockázatok. Itt nem lehetett más a törvényalkotó célja, mint a kereskedői jutalékok adminisztrációs eszközökkel történő visszaszorítása. A törvényalkotó olyan területet kívánt ellenőrzése alá vonni, melynek szabályozása nem a bürokráciára, hanem a piacra tartozik. Hogy miért? Azt nem tudjuk, legfeljebb találgatjuk. Állhat mögötte a banki lobbi, vagy a védtelen fogyasztók képviseletének magasztos látszatszlogenje.

3.) Preferált függő ügynökök

Számomra nem világos, mi lehet az indoka, hogy a rendelkezés a gépjármű finanszírozás közvetítőjét, az autókereskedést a csak egy bankkal együttdolgozó un. függő ügynöki státuszba kívánja terelni, míg a több bank versengő ajánlatát felsorakoztató, un. független ügynöki tevékenységet a kereskedés számára egyrészt drágábbá teszi, másrészt több adminisztrációval terheli, harmadrészt szinte teljesíthetetlen feltételekkel akadályozza.

Tegyük fel, hogy ezt a rendelkezést nem a banki lobby hívta életre, és nem az volt a cél, hogy a gépjármű finanszírozást a szalonokból a bankfiókokba tereljék. Szintén tegyük fel, hogy a bankok versenyezni fognak a kereskedők kegyeiért. A kereskedő megversenyezteti a bankokat és kiválasztja a számára legmegfelelőbb ajánlatot. Tehát a bank és a kereskedő relációban a verseny nem sérül. A kereskedő egy versenyhelyzetben jó feltételeket fog kapni és ügyfeleinek is kitűnő kondíciókat ajánlhat.

De miért jó ez a szabályozás az ügyfélnek, aki a kereskedésben csak egy bank ajánlatát kaphatja meg, ráadásul a függő ügynök esetében még a Felügyelet kontrollja által garantált biztonságot sem tudhatja a kereskedés mögött, hiszen a függő ügynöknek sokkal kevesebb tárgyi és személyi feltételt kell teljesítenie?

Mit tegyen az ügyfél, ha kiválasztotta autóját, de más finanszírozási ajánlatot is szeretne kapni. Esetleg térjen be egy-két bankfiókba?

4.) Az autókereskedőket kizárják a hitelközvetítésből

Mostantól a bank részéről az ügyfélnek járó kifizetést a kereskedő nem veheti el vevőjétől, a finanszírozó a kifizetést csak közvetlenül az ügyfél részére teljesítheti. Ez a korlátozás nem vonatkozik a hitelösszegnek az eladó részére történő folyósítására. Lefordítva ezt a rendelkezést a gyakorlatba a használtautó kereskedők hitelközvetítői tevékenységük során (tehát, ha a gépkocsit nem veszik meg és nem adják el, csak a hitelt közvetítik) nem jogosultak a közvetített hitelösszeg átvételére és így azt nem is adhatják át pl. a gépkocsi eladója része.

Mi lehet a megoldás? A gépkocsit a kereskedő papíron felvásárolja és így közvetíti a hitelt. A felvásárlás azonban költségekkel jár (pl. eredetvizsgálat költsége, vagy adminisztrációs költségek) és egyáltalán nem biztos, hogy a jelentősen csökkenő közvetítői jutalékok mellett ilyen feltételekkel megéri a hitelközvetítéssel a továbbiakban foglalkozni. Továbbá gondot okozhat, hogy egyes finanszírozók nem tolerálják a láncátírást, azaz be kell várni, hogy a hitelközvetítő kereskedés tulajdonbejegyzése megtörténjen és pár hét múlva megkapja a jármű törzskönyvét. A felvásárlásnak pedig további kockázatai is vannak. A felvásárlás révén az eladó a használtautó kereskedő lesz, aki ezzel termékszavatossági kötelezettségeket is magára vállal.

Tehát adott egy használtautó, egy eladó, egy vevő, akik nem ismerik egymást és nem bíznak egymásban és egy közvetítő kereskedő, aki a korábbiakhoz képest csak további költségek és kockázatok árán tudja a hitelt kiközvetíteni.

Mi megoldás? A legegyszerűbb megoldás, ha a vevő felkeres egy bankfiókot, elintézi a választott gépkocsi hitelét, majd az adás-vételt a vevő és az eladó közösen a bankfiókban írják alá és a bank egyből folyósítja a hitelösszeget, amit a vevő átad az eladónak. A vevő és az eladó számára ez a praktikus megoldás.

Azonban ez a praktikus megoldás nem veszi figyelembe a gyakorlatot. Azt, hogy a használtautó eladója nagyon gyakran nem maga akarja meghirdetni, bemutatni és letárgyalni autója eladását, hanem ezt egy hozzáértő autókereskedésre bízná. Vagyis bizományos értékesítésbe adná. Úgy gondolom, hogy se az eladónak, se a vevőnek nem jó, hogy mostantól két helyre kell menniük, a kereskedésben intézik az adás-vételt, a bankban a finanszírozást. További korlátozó tényező, hogy számos finanszírozó az eladó fél részére csak átutalással hajlandó teljesíteni a megfinanszírozott összeget. A bankszámlával nem rendelkező lakosok részére ez további gondot okoz. Választhatnak. Más vevőt keresnek használtautójukra, vagy kényszerből bankszámlát nyitnak.

5.) Finanszírozási jutalék csak a szerződés futamidejével arányosan számolható el

A finanszírozási jutalékot a közvetítő felé a bank csak a futamidővel arányosan teljesítheti. Ez a gyakorlatban nagyon egyszerűen kivitelezhető. Vegyünk egy példát: A közvetítő megköt egy 84 hónapos finanszírozási szerződést és az ügyfél csak 7 év múlva, az utolsó részlet kifizetésével zárja le a hitelét. Ebben az esetben a kereskedő 84 hónap alatt 84 jutalékszámlát állít ki a bank felé. Ugyan részletes végrehajtási rendeletet még nem láttam, de nekem az a logikus, ha a jutalékszámla nem 84 egyenlő részletben készül el, hanem az első hónapban még nagyobb lesz a jutalék összege, majd hónapról hónapra egyre kisebb és kisebb, végül a 84. hónapban egész minimális. Ugyanis a bank a finanszírozási jutalék összegét a kamatokba építette bele, ami a finanszírozás elején még nagyobb, hiszen az elején a kamatot még nagyobb tőkeösszeg után kell megfizetni, majd a kamat a fennálló tőkével arányosan egyre kisebb lesz.

Kereskedő legyen a talpán, aki ezt követően képes lesz ellenőrizni a banki jutaléklistákat!

Persze a gyakorlatban nem kell minden közvetített finanszírozás után havonta külön-külön számlát kiállítani. Elég lesz havi egy számlát is kibocsájtani. Egy olyan számlát, aminek egy átlagosan havi 10 darab, 5 éves futamidejű szerződést kötő kereskedőnél az ötödik év végétől 600 sora van. Mindezt abban az országban, amely már eddig is a GDP-jéből a legnagyobb részt fordította adminisztrációra egész Európában. Ettől a rendelkezéstől bizonyosan nem lesz kisebb a vállalkozások adminisztrációs terhe!

Úgy gondolom, hogy az adminisztráción az sem segít sokat, hogy a bankok nem kérnek részletező listát. Saját rendszerünkben kiszámolják a fentiekben részletezett módon szerződésenként az adott havi finanszírozási jutalék összegét és a kereskedőtől csak egy gyűjtőtételt tartalmazó számlát kérnek. Ugyanis az a kereskedő, aki ellenőrzés nélkül elfogadja a banki elszámolásokat teljesen kiszolgáltatja magát a finanszírozók esetleges tévedéseinek.

De maradjunk még az elhatárolandó jutaléknál. A magyar ötletes nép. Számos bank most vizsgálja, hogy bár jutalék formájában nem fizethet a szerződéskötéssel egyidejűleg, de lehetősége van a kereskedő részére a teljes jutalékot előlegként átutalni, rögtön a szerződéskötést követően. Tehát „megnyugodhatunk”, a kereskedő továbbra is a szerződéskötéskor jut hozzá a jutalékához, vagyis amikor megdolgozott érte.

Ez azonban csak cash flow szempontból igaz, a könyvelésben a jutalék összegét csak előlegként tarthatja nyilván és a jutalék bevételként történő elszámolása csak a futamidővel arányosan, évek alatt történhet meg. Ez azért „jó”, mert a kereskedők számviteli eredménye tovább fog romlani. A következő 3-5 évben a finanszírozási jutalék bevételek soron a kereskedő csak kisebb bevételt mutathat ki, mint a tárgyévi szerződéskötésekre a bankoktól ténylegesen megkapott jutalékbevétele. Nagyságrendileg mondjuk a következők szerint: első évben 20 %-át1, a másik évben a 40%-át, a harmadik évben a 60%-át, a negyedik évben a 80%-át mutathatja ki finanszírozási jutalékbevételének a korábbi számviteli gyakorlathoz képest, majd az ötödik évtől már ugyanannyit, mint korábban. Tehát 2010-ben és az ezt követő években a kereskedők számviteli eredménye még kisebb lesz, mint amennyi a korábbi számviteli szabályok szerint volt.

Érdekes lesz, amikor a kereskedő banki kockázatelemzőinek azt magyarázzák, hogy a bankokat „megregulázó” új hitelezési szabályok miatt a márkakereskedők számviteli eredményessége romlott és nem a bankoké. És a kockázatelemző a magyarázatot meg nem értve elutasítási javaslattal terjeszti elő a kereskedő készlet- és vevőfinanszírozási megállapodásának meghosszabbítását.

Cikkünket jövő héten a harmadik résszel folytatjuk.

Pintér Tibor
DLM Consulting Kft.

www.autoszektor.hu