Idén tetőzhetnek a bankcsődök az Egyesült Államokban

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. július 25. 17:25
A múlt hét végén újabb hét kisebb helyi bankot foglalt le és vett csődkezelésbe az amerikai Szövetségi Betétbiztosító Intézet (FDIC), ezzel az idei lefoglalások száma elérte a 103-at. A múlt hét végén 7826 volt a biztosított bankok száma.

A FDIC közlése szerint tavaly csak októberben lépték túl a 100-at, és egész évben 140 bankot foglaltak le az év során biztosított 8012 bank közül. A lefoglalt bankok száma utoljára 1992-ben volt ennél nagyobb. Ezen felül a problematikus bankok száma tavaly év végén 702 volt, szintén a legnagyobb 1992 óta. A FDIC 2008-ban csak 25 bankot foglalt le, a korábbi években az ilyen eljárások száma rendszerint nem érte el a tízet.

A FDIC helyzetértékelése szerint várhatóan idén tetőzik a kezelésre lefoglalt bankok száma a mostani válságciklusban, mert a helyi, lakóközösségi szektorban - főleg a nagy ingatlanpiaci kockázat miatt - még késik a nagy kereskedelmi bankok körében már látható javulás.

Az 1933-ban alapított FDIC betétesenként és bankonként 250 ezer dollárig téríti a bankbetéteket, ha a bank fizetésképtelenné válik. Lopás és sikkasztás ellen a FDIC nem biztosít. A biztosított összeget 2008-ban emelték fel az addigi 100 ezer dollárról. A FDIC olvasatában jól tőkésített az a bank, amelynek a tőkemegfelelési mutatója legalább 10 százalékos. "Problematikusak" a számára azok a pénzintézetek, amelyeknek a mutatója kisebb 8 százaléknál vagy 6 százaléknál. Az utóbbiaknál a FDIC kicserélheti a vezetőséget és kiigazító intézkedésekre adhat utasítást. A "kritikusan alultőkésített", azaz 2 százaléknál rosszabb mutatójú bankot a FDIC fizetésképtelenné nyilvánítja és kezelésre lefoglalja.



 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.36
-0.12
 
USD/HUF
219.46
-0.56
 
CHF/HUF
240.64
-0.24
 
EUR/USD
1.3273
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.42
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu