Több mint harmadával nőtt a japán export az első félévben
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. július 26. 14:40Júniusban már hetedik hónapja bővült a japán export, 27,7 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit.
A pénzügyminisztérium ma közzétett adatai szerint a kivitel 5,87 ezer milliárd jenre (67,2 milliárd dollár) nőtt az év hatodik hónapjában. Az import júniusban az exportnál kisebb mértékben, 5,18 ezer milliárd jenre (59,3 milliárd dollár) emelkedett, így a külkereskedelmi mérleg 687 milliárd jenes (7,9 milliárd dollár) többlettel zárt.
Három negyedév óta a leggyorsabb ütemben nőtt a japán gazdaság az idei első negyedévben: az előző negyedévhez képest 1,2 százalékkal
emelkedett a hazai össztermék (GDP), éves szinten 4,9 százalékkal bővült. A világ második legjelentősebb gazdaságát - az Egyesült Államok után - mindenekelőtt a javuló export, illetve a belső fogyasztás élénkülése segítette.
Japán tavaly szoros versenyben megtartotta második helyét a világ vezető gazdaságainak rangsorában. Kína még a harmadik volt 2009-ben, de az idén előbbre kerülhet.
Ugyanakkor a tavalyi év egészét tekintve Japán példátlan gazdasági visszaesést szenvedett el, a GDP több mint 5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Kapcsolódó cikkek
- Húsz évet vártak rá: új Toyota gyár Japánban
- Leminősítette Japánt az S&P
- EFSF eurókötvényeket vásárol Japán
- Japán: 12 ezer milliárd forintnyi fogyasztásélénkítés
- A japán fegyverexport felszabadítását sürgetik szakértők
- Csökkenő tempóban gyarapodott Japán exportja
- A felkelő nap országa nehezen kel fel a válságból
- A japánok alig bírják szuflával
- Már harmadik hónapja nőtt a munkanélküliség Japánban
- Japán kezd visszatalálni a növekedési pályára
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





