A BUX ledolgozta a pénteki mínuszt, a forintárfolyam hektikus
Gazdasági Rádió, 2010. július 26. 17:43A vártnál jobb stressz teszt hatására az OTP, majd 3 százalékot tudott emelkedni, és 5180 forinton zárt. A forgalom azonban igen alacsony volt.
A Mol, és Magyar Telekom is profitált a kedvezőbb nemzetközi hangulatból. Az olajvállalat részvénye 1,33 százalékkal drágult, a távközlési papír pedig 0,75 százalékkal. A vezető részvények közül a Richter zárt a pénteki záróárfolyam alatt, 0,34 százalékkal 44.450 forintra csökkent a gyógyszeripari vállalat részvényárfolyama.

Az FHB számára, ami ugyancsak részt vett az európai banki stressz tesztben szintén pozitív volt a mai napi kereskedés.
A forint árfolyama nem ingadozott széles sávban, de nagyon hektikus volt a mozgás. A rádiónknak nyilatkozó elemző szerint nem lehet egyértelmű trendet látni, a befektetők nem tudják, hogy hová tegyék a forint-euró árfolyamot.
Kárpáti Gáborral, az UniCredit Bank munkatársával Nagy Károly beszélgetett.
A hanganyag hossza: 2 perc 4 másodperc
Kapcsolódó cikkek
- Több napos zuhanás után magára talált a Magyar Telekom
- Nyári hangulatban veszteségbe fordult a budapesti börze
- BÉT: a Mol jelentésének bűvöletében csordogált már a kereskedés
- "Az OTP vitte a hátán a hazai börzét"
- Tőzsdezárás: folytatódott a "fellélegzési rali"
- Tőzsdezárás: gyér kereskedés mellett gyengült a BUX
- A Mol és a Magyar Telekom nyomta víz alá a BUX-ot
- Brüsszel és a bankadó fűtött ma be a tőzsdének
- A Richter-pirulák miatt szakított nagyot a BUX
- Tőzsdezárás: a Mol és a Richter dobta meg a BUX-ot
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





