A logisztikai kontrolling a legfőbb költségcsökkentő eszköz
Gazdasági Rádió, 2010. július 28. 12:25A logisztikai tanácsadó cég a saját ingyenes online tréningjére feliratkozott logisztikai szakembereket kérdezte meg arról, hogy melyik területen lehet a logisztikában a legnagyobbat megtakarítani. A válaszlehetőségek között szerepelt a készletgazdálkodás, a szállításoptimalizálás, a raktártechnológia karcsúsítása és a logisztikai kontrolling rendszer bevezetése.
Az 54 válaszadó között megtalálhatók nagyvállalatok közép- és felsővezetői, valamint egyéb logisztikai iránt érdeklődő szakemberek. A válaszadók közel 47 százaléka jelölte meg a logisztikai kontrolling rendszert, mint költségcsökkentő eszközt, a készletgazdálkodás 29 százalékot kapott, a szállításoptimalizálás 22 százalékot, míg a raktártechnológia mindössze 2 százalékot.
Duma László, az Adversum Kft. ügyvezetője így kommentálta az eredményeket: „Mindenképpen meglepő az eredmény. A készletgazdálkodás előkelő helyezésére számítottunk, fontos tendenciát mutat azonban, hogy a cégek leginkább a kontrolling rendszertől várnak költségcsökkenést. A raktártechnológia hátrasorolása is hangsúlyos információt hordoz, hiszen megerősíti a megrendelők igényeinek megváltozását az utóbbi években: egyre kevésbé van szükség raktároptimalizálásra és inkább más, stratégiaibb területeken dolgozunk, mint például a készletgazdálkodás, a szállításoptimalizálás és a logisztikai kontrolling. Úgy tűnik, változik a piac és ehhez kell alkalmazkodni.”
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





