Gólyatáborban toborzott új ügyfeleket az Allianz

Gazdasági Rádió, 2010. július 29. 15:39
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 5 millió forint bírsággal sújtotta az Allianz Bank Zrt.-t és azonnali hatállyal kötelezte a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására - derül ki a PSZÁF rádiónkhoz eljuttatott közleményéből.

A Felügyelet fogyasztóvédelmi vizsgálata megállapította, hogy az Allianz Bank Zrt. ügynökei egy főiskolai nyári gólyatáborban az ott táborozó fiatalokkal – az ő számukra játékos vetélkedő egyik feladatának beállítva – lakossági bankszámlanyitási, bankkártya és telebank szolgáltatási szerződési igénylőlapot töltettek ki tavaly augusztusban. A hallgatók által kitöltött kérelmek alapján a hitelintézet több mint száz esetben ténylegesen meg is nyitotta a bankszámlákat.

A PSZÁF vizsgálata megállapította, hogy az Allianz Bank ügynökei félrevezető, nem megfelelő tájékoztatást nyújtottak a banki szolgáltatás kondícióiról és a kapcsolódó szolgáltatásokról, rontva ezzel a fogyasztók lehetőségét a szükséges információ birtokában való döntésre. Az ügynökök nyereménysorsoláson való részvételi lehetőséget is ígértek a fiataloknak, holott valójában nem volt semmiféle nyeremény - olvasható a felügyelet közleményében.

Egyértelműen az agresszív kereskedelmi gyakorlat tényét bizonyította, hogy az üzletkötésekre a fiatalok szabadidejében, mintegy rábeszélő jelleggel került sor. A szerződéskötések olyan helyzetben valósultak meg, amely jelentősen korlátozta a fogyasztóknak az áruval kapcsolatos választási, magatartási szabadságát. Ez az eljárás alkalmas volt arra, hogy olyan ügyleti döntésekre késztesse a gólyatábor résztvevőit, amelyeket egyébként nem hoztak volna meg - vélekedik a PSZÁF.

A Felügyelet a bírság összegének megállapításakor súlyosbító körülményként értékelte egyebek közt, hogy a jogszabálysértés nagyszámú fiatal, pénzügyekben alapvetően nem jártas, saját jövedelemmel nem rendelkező személyt érintett, akiket szabadidős tevékenységük során késztettek döntésre. Enyhítő körülménynek számított viszont, hogy a bank együttműködött a felügyeleti vizsgálat során, illetve megtette a belső intézkedéseket a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére.

 
 
article pic Javuló esély az idei recesszió elkerülésére Habár az ipari termelés decemberi adatai lassulást mutatnak, a tavaly nyáron-ősszel tapasztalt megtorpanáshoz képest a jelenlegi adatok mindenképpen optimistább képet mutatnak, hiszen továbbra is növekedésről beszélhetünk.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19871
1.10 %
 
MOL
20480
1.04 %
 
MTELEKOM
541
0.74 %
 
OTP
4115
0.61 %
 
RICHTER
39400
2.06 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.62
-1.08
 
USD/HUF
217.48
-1.06
 
CHF/HUF
238.46
-1.28
 
EUR/USD
1.3273
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.55
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu