Ismét kevesebb építési engedélyt adtak ki

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. július 30. 09:05
Az idén az első félévben 9.000 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10.000 új lakásra adtak ki építési engedélyt, a használatba vett lakások száma 34 százalékkal, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Az új építési engedélyek éves száma 2004 óta - változó intenzitással - csökken. Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 eddig eltelt negyedéveiben a visszaesés gyorsulni látszik: az első negyedévben 30, a másodikban 50 százalékos a csökkenés.

Tavaly az első félévben 13.000 lakás kapott használatbavételi engedélyt és 17.000 új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 16 százalékkal volt több, az új engedélyeké pedig 19 százalékkal volt kevesebb, mint 2008 első félévében.

 
 
article pic Nem várt szinten a magyar ipar A várakozásoktól elmaradt az ipari termelés tavaly decemberben, az elemzők szerint azonban nem kell túlságosan messzemenő következtetést ebből levonni, mivel szerintük nagy bizonytalanságot hordoz az adat magában.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19794
-0.54 %
 
MOL
20380
-0.39 %
 
MTELEKOM
540
0.00 %
 
OTP
4121
-0.63 %
 
RICHTER
38850
-1.27 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.45
-0.71
 
USD/HUF
222.09
-0.20
 
CHF/HUF
241.40
-0.44
 
EUR/USD
1.3138
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.03
-3.06 %
 
Arany
1719.00
-0.87 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 07
kedd,
18:05
 
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu