Erste: 12,2 milliárd forint adózás előtti nyereség

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. július 30. 10:43
Az Erste Bank Hungary Nyrt. az év első felében 12,2 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 42,7 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti eredménytől - közölte a bank pénteken az MTI-vel.

Az előzetes, konszolidált, nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült jelentése szerint a pénzintézet üzleti eredménye 45,1 milliárd forint volt, 21,2 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában. A mérlegfőösszeg az előző év végéhez képest 4,9 százalékkal emelkedve 3.044 milliárd forinton zárt június végén.

"Az adózás előtti eredmény 2010 első felében elsősorban a hitelezési dinamika csökkenése és a hitelezési veszteségekre képzett tartalékok megemelkedése miatt csökkent, a növekvő üzemi bevétel lehetővé tette, hogy a megemelkedett kockázati költségeket az eredmény sikeresen elbírja" - idézte a bank közleménye Papp Editet, a bank elnök-vezérigazgatóját.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.24
-0.24
 
USD/HUF
218.09
-1.93
 
CHF/HUF
239.83
-1.05
 
EUR/USD
1.3302
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.62
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu