Robin Hood nyilai a távközlési szektort is elérhetik

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. augusztus 13. 08:40
A Népszava információi szerint a kormány azt tervezi, hogy legalább egy évvel meghosszabbítja a Robin Hood-adó érvényességi idejét, amit kiterjeszt a távközlési ágazatra is és mértéke is emelkedik nyolcról tíz százalék fölé.

Szakértők szerint óriási hiba lenne, ha a Fidesz-kormány jövőre  a bankadóhoz hasonló adót vetne ki az energia és a távközlési szektorra is. A szakemberek szerint ugyanis ennek a két szektornak a helyzetét jelentősen rontaná a külön adó bevezetése. Ráadásul  az újabb adók miatt elmaradnak a beruházások, hosszabb távon az ügyfelek számára is káros.

A szakma abban is egyetért, hogy ha az Orbán-kormány  újabb terhet szab ki az energetikai és a távközlési iparágra, akkor annak a nagyrészét a szolgáltatók áthárítják majd az ügyfeleikre, vagyis a fogyasztókra, a lakosságra és a vállalkozókra. Ez pedig ahhoz vezet, hogy tovább zuhan a családok életszínvonala és romlik a hazai vállalkozások versenyképessége.

A napilap pénteki száma meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: az energetikai cégek által fizetett, az államnak évi 30 milliárd forintos bevételt hozó különadó nem szűnik meg az év végén - ahogy az a jelenlegi szabályozásban van - és a mértéke is emelkedik nyolcról tíz százalék fölé.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.36
-0.12
 
USD/HUF
219.41
-0.61
 
CHF/HUF
240.59
-0.29
 
EUR/USD
1.3274
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.43
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu