A felkelő nap országa nehezen kel fel a válságból

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. augusztus 16. 16:51
Sokkolta a világ tőkepiacait, hogy a japán növekedés szinte teljesen leállt a második negyedévben.

Váratlanul szinte nullára lassult a japán gazdaság növekedése. A GDP a második negyedévben mindössze 0,4 százalékkal bővült, és ezzel a robusztus növekedést felmutató Kína vált a világ második legnagyobb gazdaságává Japán előtt.

A második negyedévben a kínaiak által felmutatott bruttó hazai termék meghaladta a japán adatot. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint már jó ideje valószínűsíthető volt, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik majd. Kínában a növekedés egyébként még úgy is igen erőteljes, hogy már látszódnak a lassulás jelei.

Móró Tamás szerint az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy Japánban gyorsan csökken az aktív népesség aránya, miközben a jen egyre újabb szintekre erősödik. A japán exportnak ugyan van egy olyan fejlettebb része, amit az árfolyamhatások nem érintenek, de igen nagy az a szektor is, amire igenis, hogy hatással van az egyre erősebb japán fizetőeszköz. A rádiónknak nyilatkozó elemző szerint megalapozott az aggodalom, hiszen a jen majdhogy nem elérte e történelmi csúcsát a dollárral szemben.

A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője azt sem zárja ki, hogy a jegybank középtávon beavatkozik a jen gyengítése érdekében.

Móró Tamás elmondta, hogy azt is, hogy a japán fogyasztás igen magas szinten stagnál. Az autót sokkal nehezebb felgyorsítani 300km/óráról 400-ra, mint 0-ról 100-ra – tette hozzá az elemző, arra rámutatva, hogy a japán életszínvonal továbbra is nagyon magas.

Móró Tamással, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjével Andor Attila beszélgetett.

Az interjú hossza: 3 perc 46 másodperc

 
Kulcsszavak:  Japán
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.37
-0.11
 
USD/HUF
220.18
0.16
 
CHF/HUF
240.94
0.06
 
EUR/USD
1.3236
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.50
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu