A fővárosiak évi 220 ezret költhetnek a távfűtésre

Gazdasági Rádió, 2010. augusztus 16. 16:50
Szeptembertől a számlák végösszege 10,5 százalékkal lehet magasabb.

A Főtáv szóvivője az emelést két okkal magyarázta; egyrészt a dollár forinttal szembeni erősödése számukra is megdrágította a gáz beszerzését, emellett az erőművek is megemelték a hőenergia árát.

Balog Róbert elmondta, hogy egy átlagos lakásban mintegy 22 ezer forinttal fognak többet fizetni a lakók. Ennél lényegesen kisebb is lehet a teher, hogyha a fogyasztók takarékosan használják fel az energiát.

Az áremelésre azért van szükség, mert a második negyedév mérlege szerint a bejelentett emelés mértékével emelkedtek a társaság kiadásai – mondta a Főtáv szóvivője. A dollár erősödése, a forint gyengülése miatt 10 százalékkal nőttek a költségek, de a gáz ára is emelkedett.

A távhőszolgáltatás esetében úgy működik Budapesten az árak meghatározása, hogy a negyedéveket követően a költségek meghatározása nyomán egy díjmechanizmus szerint dönt a Főtáv az esetleges emelésről, vagy csökkentésről.

A Főtávnak az energiavásárlásokra vonatkozóan már megkötött szerződései vannak - hangsúlyozta Balog Róbert. Arra azonban nem tudott választ adni a szóvivő, hogy idén lesz-e további áremelés, mint mondta, ez csak akkor derül ki, amikor a következő negyedév végén a Főtáv összegzi a háromhavi költségeket.

Országos szinten a távfűtésárak 130 és 260 ezer forint között vannak éves szinten az országban. A Főtáv az évet alig több mint 180 ezer forinttal kezdte. A szóvivő ennek ellenére úgy véli, hogy az éves költségeket tekintve más fűtési módokkal is csak 10 ezer forintot spórolhatnak a háztartások.

A Főtáv céljai között szerepel egyebek közt, hogy 2020-ra 20 százalék fölé növekedjen a megújuló energiaforrások aránya. Jelen pillanatban ez az érték 3,5-4 százalék körül van.

Balog Róberttel, a Főtáv szóvivőjével Katanich Doloresz beszélgetett.

Az interjú hossza: 6 perc 27 másodperc

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.48
0.00
 
USD/HUF
220.06
0.04
 
CHF/HUF
240.82
-0.06
 
EUR/USD
1.3244
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.30
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu