Chirac nem akart pert, inkább fizet a párizsi önkormányzatnak
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. augusztus 27. 11:50Ennek ellenére elképzelhető, hogy a per nem marad el, és ebben az esetben Chirac lesz az első olyan, volt francia köztársasági elnök, akit bíróság elé állítanak. Az önkormányzat vádja szerint a hivatalnál 21 fiktív állást hoztak létre barátok és politikai szövetségesek számára a 90-es évek elején, Chirac irányítása alatt. Chirac tagadja, hogy bármi törvénybe ütközőt elkövetett volna.
Az 550 ezer eurón felül a Chirac által alapított, jelenleg kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) párt is fizet a per elkerüléséért az önkormányzatnak 1,65 millió eurót.
A per elmaradásához a párizsi városi tanács jóváhagyása szükséges. Ha erre nem kerül sor, úgy a volt francia elnök - ha az ellene felhozott vádak beigazolódnak - akár 10 év börtönbüntetésre és 150 ezer eurós bírságra is számíthat.
Az államügyészség azt közölte: javasolni fogja, hogy ne indítsanak eljárást a 77 éves politikus ellen.
"Jacques Chirac mindig is tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, és hangsúlyozza, hogy a szóban forgó állások törvényesek és Párizs számára hasznosak voltak" - mondta el Jean Veil, az exelnök ügyvédje. Veil hozzátette, hogy Chirac a francia főváros jó hírének ártó botrány elkerülése érdekében hajlandó fizetni.
A közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a párizsi főpolgármesterségét (1977-1995) követően 1995-ben elnökké megválasztott, majd 2007-ben hivatalából leköszönt politikus még mindig népszerű a francia lakosság körében.
Friss híreink
- Decemberben már a német árukra sem volt kellő kereslet
- Az 1-3 éves autók piacán jelentős a hiány
- Plusz féléves lélegzetvételt kapnak a devizahitelesek
- Állami segítség az elbocsátott Nokia-dolgozók elhelyezésére
- Nem csak a végtörlesztés növelte a januári ingatlanforgalmat
- Távmunka felhőben: robbanás előtt a crowdsourcing
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Javuló esély az idei recesszió elkerülésére
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





