Jelentős forgalom mellett szabadultak az OTP-től a befektetők

Gazdasági Rádió, 2010. augusztus 27. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde zárása előtt néhány perccel elég optimista lett a nemzetközi piac, aminek következtében a BUX is 1,28 százalékos emelkedéssel, 22.024,37 ponton zárt.

A fő papírok közül az egyetlen vesztes az az OTP, amit egész héten intézményi befektetők adtak. Ma is jelentős forgalom mellett szabadultak a bankpapírtól.

Úgy tűnik, hogy az alapkezelők kezdenek visszatérni a nagyobb befektetési házakhoz. Az OTP részvények ára 65 forinttal 4.500 forintra csökkent.

A Mol 2,46 százalékkal emelkedett, a Richter napi csúcson 2,00 százalékos emelkedés után 45.900 forinton zárt. Jól szerepelt még az Egis, és az FHB is.

A devizapiacot nézve a forintárfolyam az euróhoz képest viszonylag szűk sávban mozgott. A svájci frankkal szemben nagyjából tartja szintjét a magyar fizetőeszköz.

Tőzsdei árfolyamok

Veseta Nándorral, a Hungária Értékpapír Zrt. vezető elemzőjével Nagy Károly beszélgetett.

Az interjú hossza: 3 perc 17 másodperc

 

 
Kulcsszavak:  BÉT  BUX
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19849
0.99 %
 
MOL
20330
0.30 %
 
MTELEKOM
541
0.74 %
 
OTP
4126
0.88 %
 
RICHTER
39500
2.32 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
289.58
-0.12
 
USD/HUF
218.44
-0.10
 
CHF/HUF
239.29
-0.45
 
EUR/USD
1.3254
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.42
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu