Válság és autonómia: romániai magyar átrendeződés?
Márványi Péter, 2010. augusztus 30. 18:00Az RMDSZ kormányszerepe - a gazdasági megszorító csomag - biztos nem az autonómia irányába mutat – mondja a részben konkurens, részben szövetséges szervezet második embere.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ugyanakkor az RMDSZ integrált autonómia-stratégiáját közelebb állónak érzi, mint a Magyar Polgári Párt Székelyföldre koncentráló elképzeléseit.

Mindennek a hátterében pedig ott a nagy kérdés, lesznek-e előrehozott választások Romániában a gazdasági válság okozta politikai krízis nyomán. Nos, a megszólaltatott politikus, Toró T. Tibor szerint Romániára az instabilitás stabilitása jellemző, lehet tehát, hogy csak 2012-ben járulnak az emberek az urnákhoz.
Ettől persze még továbbra is fontos és izgalmas a kérdés: vajon a romániai magyar közösségnek hogyan alakulnak az opciói?
Például milyen típusú pártszövetséggel lehet a következő megmérettetésen elérni, hogy a romániai magyaroknak erős képviseletüklegyen a bukaresti parlamentben? Egy biztos, mondja a következőkben az EMNT egyik vezetője, az együttműködés: imperatívusz.
Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökével Márványi Péter beszélgetett.
Hallgassa meg az interjút!
Friss híreink
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





