Gázár: alkupozícióban a magyar állam
Gazdasági Rádió, 2010. augusztus 31. 00:06Herczenik Ákos szerint a magyar állam nehezen tudná megvásárolni a pakettet. A szakértő hozzátette, hogy a Szurgut a számottevő részesedés ellenére sem tud beleszólni a magyar olajcég stratégiájába, és eddig leginkább a részvények árfolyamemelkedéséből tudott profitálni.
A Szurguttal folyó tárgyalásoktól függetlenül a Mol, illetve a Mol menedzsmentjének a pozíciója továbbra is szilárd. Mindenki abban lenne érdekelt, hogy pont kerüljön ennek az ügynek a végére - mondta a Raiffeisen elemzője. Annak ellenére, hogy ellenséges felvásárlás nem nagyon fenyegetheti a Mol-t, politikai körökben azért szeretnének meggyőződni arról, hogy a részesedés baráti kezekben van.

A Szurgutnyeftegaznak úgysem lenne érdemi befolyása ezzel a részesedéssel az üzletmenetre. Amikor az oroszok felvásárolták ezt a pakettet, azt gondolhatták, hogy lehet a jelenleginél nagyobb befolyásuk, de jelen pillanatban annyi adatik meg, hogy tudnak profitálni a részvényárak emelkedéséből, amivel mindenféleképpen jól jártak, és néhány éven belül pedig arra lehet számítani, hogy a Mol visszatér a meghirdetett osztalékpolitikához, ami 40 százalék körüli kifizetést céloz meg.
A tárgyalások során nem feltétlenül csak ennek a két cégnek a szempontjai kerülhetnek napirendre, hanem szóba kerülhet mind a Molnak, mind Magyarországnak az esetleges szerepe a különböző gázvezeték-projektekben, amelyekben Oroszország erőteljesen érintett. Annak nincsen egyelőre érdemi realitása, hogy egy olyan megállapodást kössenek, hogy a magyar állam költségvetési pénzből kivásárolja ezt a részesedést, amely nemcsak a részvényárat jelentené, hanem még egy prémium is hozzájönne.
A tárgyalásokon meg nem erősített hírek szerint szó volt a gázárról is. Jelenleg Nyugat-Európa olcsóbban kapja a gázt, mint Magyarország. A hosszú távú szerződések miatt azonban az orosz fél egyelőre nem valószínű, hogy belemenne a soron kívüli árcsökkentésbe, de esetlegesen egy több szálon futó tárgyalássorozat keretében erről a témáról is érdemben tudnak egyeztetni.
A Szurgutnyeftegaz korábban pert indított a Mol ellen a 2010. április 20-ai, az orosz társaság részvénykönyvi bejegyzésének megtagadására vonatkozó Mol igazgatósági határozat hatályon kívül helyezése érdekében. A Fővárosi Bíróság 2010. december 3-ára tűzte ki az első tárgyalást.
A Raiffeisen elemzőjével, Herczenik Ákossal Andor Attia beszélgetett.
Az interjú hossza 4 perc.
Kapcsolódó cikkek
- Mosonyi: a Mol nem lehet elégedett
- A Mol-ra cseréli szlovén partnerét a montenegrói olajcég
- Szép eredményt ígér holnapra a Mol
- A vártnál nagyobb találatok a Mol-nál
- Egyre drágább mulatság házon belül tartani Mol-részvényeket
- Opcióként banknál a Mol saját törzsrészvényeinek egyharmada
- A Richter árnyékát csak a Telekom kerülte el
- Egyiptom hoz is, visz is a Mol számlájára
- Árrésen hízik a Mol
- Mol-dolgozókra támadtak Pakisztánban
Friss híreink
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
- Immár tömegcikk az okostelefon, csaknem a fele Android
- Már eddig is volt ebadó - nem tudni, mire fordítják
- Havi 20 ezer forinttal is nőhet a gázszámla extrém hidegben
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





