OÉT: törvénysértés vádjára lebegtet a kormány
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. augusztus 31. 15:31Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: a kormány - annak ellenére, hogy tagja az OÉT-nek - négy hónapja nem hajlandó részt venni az OÉT munkájában. Hozzátette: az elmúlt négy hónapban számos olyan törvénymódosítás volt, amelyről a törvényeknek megfelelően egyeztetni kellett volna az érdekegyeztető tanácsban. Példaként a végkielégítések limitálását és a háztartási munkát említette. Utóbbi álláspontja szerint "munkavállaló- és társadalom-ellenes", és inkább a feketefoglalkoztatást segíti elő.
Emlékeztetett: az OÉT-ről szóló törvény előírja, hogy mely témakörökben kell konzultálnia a kormánynak a munkaadókkal és munkavállalókkal, így egyeztetni kell a foglalkoztatás-, és bérpolitikáról, a munkajogi szabályozásról, a munkavédelemről és még számos kérdésről, amit azonban a kormány nem tett meg. Borsik János szerint ezzel "a kormány törvényt sértett az elmúlt négy hónapban", és a munkavállalók érdekeit sértette meg.
A kormánynak a törvény szerint konzultálnia kell az OÉT-tel a jövő évi költségvetés tervezetéről, valamint október 31-ig be kell nyújtania az érdekegyeztető tanácsnak a 2011. évi bruttó keresetnövelési ajánlását. További fontos, megvitatandó kérdésként említette a korengedményes, és a korkedvezményes nyugdíj kérdését.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta: éppen ideje, hogy összehívják az OÉT-et, és "szomorúan vették tudomásul", hogy a júliusi adótörvényekkel kapcsolatban figyelmen kívül hagyták a munkaadókkal és a munkavállalókkal való egyeztetést. Emlékeztetett: a miniszterelnök korábban megígérte, hogy augusztus végén vagy szeptember elején összehívja az OÉT-et.
A VOSZ azt várja, hogy a kormány ismertesse meg az oldalakkal azt, hogy milyen elképzelései vannak az érdekegyeztetés négyéves távlatában - hangsúlyozta Dávid Ferenc. A menetrendről elmondta: az OÉT működéséről való konzultáció nem tűr halasztást, azt napokon belül el kell kezdeni, azért, hogy október-november folyamán már tárgyalhassanak érdemi kérdésekről. Emlékeztetett: az adótörvényeket november 15-ig ki kell hirdetni, és meg kell kezdeni a bértárgyalásokat is.
Nagy Anna kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: a kormány írásbeli konzultációt kezdeményez az oldalak képviselőivel arról, hogy az OÉT tagszervezetei megosszák a tapasztalataikat, javaslataikat az eddigi munka alapján. Az írásbeli konzultációra vonatkozó leveleket a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden megküldte az OÉT tagszervezeteinek, amelyeknek a szeptember 25-ig kell eljuttatniuk javaslataikat a minisztériumhoz. A kormány a javaslatok alapján az oldalakkal együttműködve alakítja ki az OÉT további működésének koncepcióját, majd ezután kezdődhet meg az érdemi kérdések tárgyalása. A jelenlegi rendszernél hatékonyabb, gyorsabb és költséghatékonyabb rendszert szeretne kialakítani a kormány az érdekegyeztetésben - hangsúlyozta.
Friss híreink
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





