Iskolásból vagy rossz BKV-buszból van több?
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 1. 13:19Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének elmondta: a BKV két hónapra bérli a buszokat, így az összköltség 200 millió forint. Ennél 30 százalékkal kerülne kevesebbe, ha saját buszparkból és saját alkalmazottakkal látnák el a feladatot - tette hozzá. A szakszervezeti vezető ismét felhívta a figyelmet arra, hogy bírósághoz fordultak, mert az alvállalkozók bevonásáról folytatott egyeztetések a BKV-val nem zárultak sikerrel. Ebben az esetben a BKV-nak fel kellene függesztenie a döntés végrehajtását, de ezt nem tették meg, ezért törvényt sértenek.
Mezei László, a BKV fődiszpécsere az MTI megkeresésére közölte: a szerda reggeli járműkiadáskor nem voltak komoly problémák, a járművek időben forgalomba tudtak állni és a menetrendben sem voltak jelentős csúszások. A BKV közölte, hogy a VT Transmantól, illetve a Volánbusztól 25 buszt bérel, mivel az iskolakezdés miatt több járműre van szükség. A közlekedési társaság 16 éves átlagéletkorú buszparkja olyan rossz állapotban van, hogy nem tudnak elég forgalomképes járművet az utcákra küldeni az iskolakezdéskor, ezért vonnak be alvállalkozói buszokat. A nyári iskolaszüneti időszakhoz képest a változás jelentős, összesen mintegy 12 százalékkal kell több járművet kell forgalomba állítani, s csak az autóbuszok között mintegy 140 járművel többre van szükség.
Friss híreink
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





