Földvásárlási moratórium: alacsony árakkal érvel a kormány
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 1. 16:18A vidékfejlesztési tárca irányítója Magyarország legfontosabb érveként említette a külföldiek földvásárlási tilalmának meghosszabbítására, hogy Magyarországon a földárak nem érik el a nyugat-európai szintet, azoknak fele-harmada a belföldi földár. Fazekas Sándor megemlítette: a magyar törekvéseket támogatja Franciaország, Lengyelország, Románia, Bulgária, valamint a V4-országok is. Magyarország szeretné, ha a külföldiek földvásárlási tilalmát meghosszabbítanák 2014. április 30-áig.
Annak érdekében, hogy a magyar termőföld hosszú távon a magyar gazdálkodók érdekeit szolgálhassa, új birtokpolitikai koncepciót kíván létrehozni a kormányzat, amely a húsz évre tervezett agrárprogram részét képezi. E koncepció részeként módosították a földtörvényt a közelmúltban úgy, hogy az államot minden földügylet során elővásárlási jog illesse meg. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet, amely szerdán kezdte meg működését, szintén az új birtokpolitikai célok megvalósítását szolgálja. Magyarországon most 1,7-1,8 millió hektár van állami tulajdonban, és az a cél, hogy az állami földeknek is legyen gazdája. Ennek figyelembevételével kívánja a továbbiakban haszonbérbe adni a Nemzeti Földalap az állami tulajdonban lévő földeket, valamint azt is szem előtt tartja, hogy mindazok a fiatal gazdálkodók, akik a mezőgazdaságból szeretnének megélni, szintén megművelhető földterülethez jussanak.
Fazekas Sándor emlékeztetett arra: az állami földek bérbe adásából származó jövedelem - ez évente 8-10 milliárd forint - azt szolgálja, hogy az állam vásárolni tudjon a földpiacon, és annak dinamikus szereplőjévé váljon.
Az MTI kérdésére válaszolva a miniszter közölte, hogy szerinte a magyar földmoratórium kérésének ügyében az unió még ez év őszén dönthet. Kérdésre reagálva a miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországon a földforgalom mértéke éves szinten eléri a 150-200 ezer hektárt. A földárak között ugyanakkor jelentős, néha 50, de akár 100 százalékos eltérések is lehetnek, attól függően, hogy az ország mely területén található az adott termőföld.
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





