Talmácsi lélekbúvárkodik

Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 2. 00:59
Önismereti játékot indít el a Dréher Sörgyárak Zrt. a felelős alkoholfogyasztás jegyében. Az akció arca Talmácsi Gábor gyorsaságimotor-világbajnok.

A Dréher Sörgyárak Zrt. két évvel ezelőtt indította el a Felelős alkoholfogyasztás programot, amelynek keretében eddig több mint 125 ezren látogatták meg a társaság honlapját. Mint Agócs Mónika kommunikációs igazgató a Gazdasági Rádiónak elmondta, vállalatként az a felelősségük, hogy termékeit úgy mutassa be, hogy az felelős fogyasztásra ösztönözzön. A cég kódexe sokkal szigorúbb, mint a magyar termékekre vonatkozó szabályozások.

Az önismereti játék lényege, hogy a pohár feleemésének eldöntésekor ismerjük önmagunkat, és lássuk tetteink következményeit. Mint a kommunikációs igazgató hangsúlyozta,az alkohol a kultúránk, az életünk része, éppen ezért a sörgyár számára nem az a siker, hogy minél több sört adjon el, hanem az, hogy minél jobb legyen a sör minősége.

Olaszországban Valnetino Rossi volt a hasonló program reklámarca, Magyarországon az ugyancsak gyorsaságimotoros világbajnok, Talmácsi Gábor, aki a Több mint üzlet - CSR magazinban vallott az alkoholhoz fűződő viszonyáról Egri Nagy Erzsébetnek.

A beszélgetés hossza 4 perc 8 másodperc.

 
 
article pic Nem apad a kórházadósság Az orvostechnikai eszközöket gyártó cégeknek 10-15 milliárd, a gyógyszerbeszállítóknak 8-10 milliárd, a teljes beszállítói körnek összesen nagyjából 40-50 milliárd forinttal tartoznak jelenleg is a kórházak - tudta meg a Világgazdaság.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20435
-0.12 %
 
MTELEKOM
543
0.56 %
 
OTP
4160
0.31 %
 
RICHTER
39600
0.64 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.54
-0.62
 
USD/HUF
221.99
-0.30
 
CHF/HUF
241.78
-0.06
 
EUR/USD
1.3140
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
115.84
-3.06 %
 
Arany
1719.00
-0.87 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 07
kedd,
18:05
 
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu