Jóvátételt kaptak a kórházak az új kormánytól
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 2. 07:07A Népszabadság csütörtöki számában megjelent írásból kiderül, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (által tavaly októberben kiírt tenderen ezek a pályázók azért nem nyertek, mert elképzeléseiket megalapozatlannak vagy feleslegesnek találták. A bírálóbizottság javaslatára az NFÜ idén áprilisban hozott döntést a 67,3 milliárd forintos keret szétosztásáról. Huszonkét nyertest hirdettek és négyen tartaléklistára kerültek.
A döntést követő panaszáradatra július 5-én Fellegi Tamás aláírásával olyan válaszlevelek készültek, amelyekben kivétel nélkül helyt adtak a panaszoknak. A miniszternek ugyanaz az irányító hatóság - ugyan már új vezetővel -, az NFÜ illetékes szerve javasolta a kifogások jóváhagyását, amely a korábbi elutasító, illetve költségcsökkentő döntésekkel is egyetértett.
A lap beszámol arról is, hogy 2007-2013 években az uniós tagállamok közül Magyarország költené a legtöbb forrást az egészségügyi ellátórendszer átalakítására, illetve a népegészségügyi programra. Ez az összeg elérheti az 1,7 milliárd eurót. "A források nagy részét már odaítélték. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium adati szerint mintegy 132 milliárd forint szabadon felhasználható összeg van 2010-ig."
Friss híreink
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
- Immár tömegcikk az okostelefon, csaknem a fele Android
- Már eddig is volt ebadó - nem tudni, mire fordítják
- Havi 20 ezer forinttal is nőhet a gázszámla extrém hidegben
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





