A jövő év végéig kitarthat a pénzpumpa

Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 2. 09:12
Az EKB is felzárkózhat a FED-hez, piaci pletykák szerint ugyanis az európai testvér is meghosszabbíthatja a pénznyomda működési idejét.

Az EKB is felzárkózhat a FED-hez, piaci pletykák szerint ugyanis az európai testvér is meghosszabbíthatja a pénznyomda működési idejét. A jelek szerint akár 2011 végéig is kitarthat a pénzpumpa, amelynek keretében a kereskedelmi bankok korlátlan mennyiségben vehetnek fel hitelt a központi banktól. Ez főként a problémás régióban lévő bankoknak jelent mentsvárat (pl. portugál, spanyol, görög stb.), de az ingyen pénzzel természetesen más országok kereskedelmi bankjai is élhetnek és vélhetően élni is fognak.

Az elmúlt napok piaci mozgásait figyelembe véve elképzelhető, hogy már többé-kevésbé berendezkedtek erre a döntésre befektetők. Ami azonban szinte biztosra vehető, hogy az EKB szinten tartja az 1%-is alapkamatot. Érdemes azonban átgondolni ezt a hirtelen jött optimizmust, hiszen hónapokkal ezelőtt mind az EKB, mind a FED részéről azt pedzegették a jegybankárok, hogy milyen ütemben vonják vissza a többletlikviditást a rendszerből - ehhez képest most már megint arról szól a fáma, hogyan juttassanak többletforrásokat a rendszerbe.

Cashline Értékpapír Zrt.

 
 
article pic Utasbiztosítás - nem elég a bankkártya   Egyre többen veszik igénybe a bank-, vagy hitelkártyához kapcsolódó utasbiztosítást külföldi utazásuk során.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19980
2.41 %
 
MTELEKOM
547
0.18 %
 
OTP
4110
-1.20 %
 
RICHTER
38850
1.44 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.16
-1.59
 
USD/HUF
220.50
-0.89
 
CHF/HUF
240.08
-1.46
 
EUR/USD
1.3154
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
114.71
-3.06 %
 
Arany
1734.00
-0.97 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 04.
szombat,
18:05
 
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Budapesti útdíj bevezetése vetődött fel a főváros és a BKV pénzügyi gondjainak a megoldására.
Ön szerint indokolt-e újabb közterhet kivetni a lakosságra és a vállalkozásokra?
Igen, hiszen az autósok éppúgy használják a főváros által karbantartott infrastruktúrát, mint a tömegközlekedésen utazók.
Igen, de semmiképpen sem egy általános útdíj formájában, mert az megöli a város közlekedését és gazdaságát.
Nem, mert az autósok már más formában, például a benzin jövedéki adójával hozzájárulnak az utak fenntartásához.
Nem, mert reformokkal és becsületes gazdálkodással előteremthető a szükséges pénz a már eddig kivetett közterhekből is.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu