Magabiztos iskola, nádpálca nélkül
Márványi Péter, 2010. szeptember 2. 09:13Magyarországon vannak dolgok, amikhez mindenki ért, mint a foci, az autó - és a gyereknevelés. Azonban a jelek szerint mind a szülők, mind az intézmények eléggé elbizonytalanodtak az elmúlt években ahhoz, hogy szükségessé váljon bizonyos dolgok újragondolása.
Lannert Judit, a TÁRKI TUDOK, vagyis Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ vezérigazgatója szerint a korábbi években az állam túlságosan is az önkormányzatokra bízta az oktatás szakmai felügyeletét, anélkül, hogy ehhez elegendő forrást és szaktudást telepített volna a helyi intézményekhez. Kiderült, hogy nem elég a követelmények egységesítése.

Az új oktatáspolitikai megközelítés, a tartalmi elemek visszakerülése a tantervekbe nem jelenti feltétlenül azt, hogy a tanítás sokszínűsége megszűnik. Viszont valóban szükség van konkrét szakmai segítségre, a két szemlélet közti különbséget a kutató szerint nem lehet lefordítani a porosz és a demokratikus iskolamodell különbségeire.
A korábbi oktatáspolitika egy idealisztikus képből indul ki, de kevésbé hatékony iskolapolitikát jelentett, merthogy a szülők nem mindig viselkednek úgy, mint tudatos fogyasztók... A mai oktatáspolitika elgondolói jobban számolnak a realitásokkal. de nem kell attól tartani, hogy visszatér az iskolákban a körmös és a nádpálca. Azt viszont az álalános iskolák de a közép- és felsőoktatás esetében is világosan tisztázni kell, mi az állam, mi az önkormányzatok és mi az intézmények feladata.
A felsőoktatás alapvető problémája a tömegesedés, ami nem következik a Bologna rendszerből, viszont nagyonis összefügg a finanszírozással. A tandíjkoncepciónak az volt a pozitívuma, mondja a szakértő, hogy tudatos fogyasztóvá teszi a hallgatót, a legaggasztóbb, hogy ma már tíz évet járnak az egyetemre, és az adófizető nem biztos, hogy erre akarja fordíttatni az adóját - de az állampolgárok számára a történetnek ez a része nem igazán világos.
Azért tűnik soknak a magyarországi felőoktatási intézmények száma, mert nagyon egyformák. A finanszírozás pedig valóban a budapesti nagyegyetemek felé vitte a hangsúlyt, pedig fontos lenne, hogy az ország más pontján az egyetemek legyenek kulturális centumok, kutatóhelyek, sőt, munkahelygeneráló intézmények. De kell differenciálódni, bizonyos standardoknak megfelelni, megtalálni a másfajta, helyi képzési igényeket.
Lannert Judittal, A TÁRKI TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ vezérigazgatójával Üzeletmenet című műsorunkban Márványi Péter beszélgetett. Hallgassa meg az interjút!
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





