BKV, az ügyeletes bűnbak
Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 2. 14:59A BKV Fürst Közlekedési Szakszervezet azt közölte, hogy munkavállalóik élet- és munkakörülményeinek megvédése érdekében akár a sztrájk eszközével is élni fognak. Mint írták, 2007-óta több megállapodás is született a buszpark feljavítása érdekében, de eddig nem történt semmi.
"Látható, hogy mindezek hátterében a főváros autóbusz közlekedés színvonalának szándékos züllesztése a cél annak érdekében, hogy a BKV Zrt. ezen ágazata könnyebben magánkézbe adható legyen" - fogalmazott Gólián Zsolt, a BKV Fürst Szakszervezet elnöke. Hangsúlyozta, az alvállalkozók bevonása szakmailag elfogadhatatlan, az autóbusz közlekedés ilyen helyzetbe kerülése pedig kimeríti a szándékos károkozás fogalmát.

A BKV kedden közölte, hogy a Széles Gábor cégcsoportjába tartozó VT Transmantól, illetve a Volánbusztól 25 buszt bérel, mivel az iskolakezdés miatt több járműre van szükség. A közlekedési társaság 16 éves átlagéletkorú buszparkja azonban olyan rossz állapotban van, hogy nem tud elég forgalomképes járművet az utcákra küldeni. Ezért vonnak be alvállalkozói buszokat. A nyári iskolaszüneti időszakhoz képest a változás jelentős, összesen mintegy 12 százalékkal több járművet kell forgalomba állítani, autóbuszból 140-nel többre van szükség.
A BKV egyúttal felszámolja, vagy más feladattal bízza meg azon négy leányvállalatát, amelyek csak papíron léteznek, tevékenységet jelenleg nem folytatnak. Ezek a Reklám Szolgáltató Kft., a BKV Ingatlan Kereskedelmi és Ingatlanhasznosítási Kft., a BKV Közbeszerzés Szolgáltató Kft., és a BKV Trade Kft. A Műhely 8 Zrt. a BKV VJSZ tulajdonában van, amely szintén a BKV leányvállalata.
A BKV Trade Kft.-n kívül a cégeket még Antal Attila idejében, 2007 második félévében hozták létre, az alapító okiratokat az akkori vezérigazgató szignálta. Eredetileg azért alapították, hogy ezekbe szervezzék ki a BKV reklám-, ingatlanértékesítési és közbeszerzési tevékenységeit.
Közben könyv jelent meg a BKV botránykrónikájáról. A Baloldali Korrupciós Vállalat című könyv szerzője Schmidt Gábor, a Népszabadság volt városházi tudósítója, aki elmondta, hogy a kötet a Combino villamosok ügyétől indul és Hagyó Miklós előzetes letartóztatásba helyezéséig követi nyomon a BKV ügyeit. Az ötlet, hogy ezeket az ügyeket kötet formájában is kiadják, a BKV egyik volt vezetőjétől származik - hangúlyozta Schmidt Gábor, aki 13 évig volt a napilap városházi tudósítója. Mint mondta: ezek az ügyek, módszerek és összegek annyira botrányosak, hogy "vétek lett volna megíratlanul hagyni".
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





