A válság hosszú távú gondolkodásra tanította a befektetőket
Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 2. 15:48A befektetési termékek fejlesztőinek erre a jelenségre ugyanúgy meg kellett találniuk a megfelelő választ, mint arra, hogy az ügyfelek tőkéjük biztonságát is elvárják, és érteni, látni akarják a pénz működtetésének fő elemeit is – számolt be friss tapasztalatairól a Pioneer Alapkezelő és az UniCredit Bank.
A válság során több érdekes fordulattörtént. 2008 utolsó hónapjaiban például a nagy részvénypiaci áresések időszakában – a kedvezőnek tűnő beszállási szinteken felbuzdulva – a kisbefektetők soha nem látott mértékben vásároltak közvetlenül tőzsdei részvényeket, majd a 2009. I. negyedévében bekövetkező újabb drámai áresések időszakában további vételi megbízásokat adtak, elsősorban hazai cégek papírjaira. (Emlékezzünk a „Háziasszonyok a tőzsdén” cím alatt tárgyalt jelenségre.)
A márciusi mélypont után megindult árfolyam-emelkedésben viszont a háztartások nettó eladókká váltak. Mindez meglepően tudatos és bátor magatartásra utal. A befektetési jegyek piacán ezzel szemben inkább az óvatosság dominált, itt a 2008 őszi és 2009 tavaszi pánikban inkább a tömeges kiszállás volt a jellemző, a trendfordulót követően pedig hosszú hónapokba tellett, mire újból megindult a tőke a befektetési alapok felé. Ezt követően azonban napjainkig szinte töretlenül nő a befektetési jegyek népszerűsége, a fokozódó érdeklődésnek köszönhetően mára rekordmagasságba repült a befektetési alapok állománya.
„A bankbetétek összetételében is egyre inkább tetten érhetők lettek az érdemi változások – mondta Komócsi Sándor, az UniCredit Bank Hungary Zrt. ügyvezető igazgatója. – A megtakarítási szerkezet az utóbbi hónapokban szinte folyamatosan változott, az éven túli lekötések aránya megnőtt.” A csökkenő MNB-kamatok mellett a forró pénzes, kamatvadász havi mozgások lecsendesedtek, hiszen a jegybanki alapkamat csökkenésével párhuzamosan természetesen elmaradtak a rövid távú, kétszámjegyű ajánlatok is. Ennek eredményeként idén az első félévben az éven túli betétek állománya átlagosan 6%-kal, a 2 éven túli betétek volumene pedig közel 10%-kal növekedett a piacon.
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





