A generáció, amely felrepít - legalább a fociban

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 2. 16:53
Orbán Viktor szerint van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon. A miniszterelnök úgy látja, lesz olyan korosztály, "amely felrepít minket a focivilág csúcsaira".

Mindehhez tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség - hangsúlyozta a kormányfő a Sport TV-nek adott interjúban.

A honlapon közöltek szerint Orbán Viktor a beszélgetésben élete nagy szenvedélyének nevezte a focit, és arra buzdította a fiatalokat, hogy akkor is futballozzanak, ha később nem válik élsportoló belőlük. A foci ugyanis jellemformáló, és csökkenti a mai fiatalokra leselkedő veszélyeket azzal, hogy "fegyelemre, bajtársiasságra, odaadásra" nevel - mondta a miniszterelnök a honlapján megjelent kivonat szerint.

Úgy vélte, nemcsak a futballban, hanem az élet minden területén sok tehetséges és jóakaratú ember van az országban, de egy központi erőnek kell megszerveznie, hogy a jó szándék és a tehetség ne vesszen el. Ebben a tekintetben szerinte minőségi változást hoz, hogy Csányi Sándor lett a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

A miniszterelnök kiemelte, kormánya sportbarát kormány; ha egy megbecsült hazai sportág letesz az asztalra egy 5-10 éves fejlesztési tervet, akkor a kabinet oda fog állni mellé, és támogatni fogja. Minden a koncepción, a fejlesztési tervek minőségén múlik - tette hozzá.

Orbán Viktor az interjúban komoly kulturális problémának nevezte a lelátókon megfigyelhető "ócsárló" szurkolói magatartást, amely nem engedi, hogy egy-egy hazai futballmérkőzés békés, családi hétvégi eseménnyé váljon. Ezen szerinte feltétlenül változtatni kell.

 
 
article pic Utasbiztosítás - nem elég a bankkártya   Egyre többen veszik igénybe a bank-, vagy hitelkártyához kapcsolódó utasbiztosítást külföldi utazásuk során.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19980
2.41 %
 
MTELEKOM
547
0.18 %
 
OTP
4110
-1.20 %
 
RICHTER
38850
1.44 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.16
-1.59
 
USD/HUF
220.50
-0.89
 
CHF/HUF
240.08
-1.46
 
EUR/USD
1.3154
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
114.71
-3.06 %
 
Arany
1734.00
-0.97 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 04.
szombat,
18:05
 
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Budapesti útdíj bevezetése vetődött fel a főváros és a BKV pénzügyi gondjainak a megoldására.
Ön szerint indokolt-e újabb közterhet kivetni a lakosságra és a vállalkozásokra?
Igen, hiszen az autósok éppúgy használják a főváros által karbantartott infrastruktúrát, mint a tömegközlekedésen utazók.
Igen, de semmiképpen sem egy általános útdíj formájában, mert az megöli a város közlekedését és gazdaságát.
Nem, mert az autósok már más formában, például a benzin jövedéki adójával hozzájárulnak az utak fenntartásához.
Nem, mert reformokkal és becsületes gazdálkodással előteremthető a szükséges pénz a már eddig kivetett közterhekből is.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu