Száz nap - száz leváltás

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 3. 11:11
Az Orbán-kormány megalakulása óta eltelt három hónapban több mint száz, kormányzati hatáskörbe tartozó állami intézmény, gazdasági szervezet élén történt váltás: vagy lemondott a vezető, vagy leváltották. A legtöbb személycsere a fejlesztési tárca alá tartozó cégek, intézmények élén történt. Az új vezetőknek ugyanakkor már be kell érniük havi bruttó 2 millió forinttal.

A legtöbb váltás a gazdasági életben történt, az összes személycsere majdnem kétharmada e területre koncentrálódott. Emellett kéttucatnyi embert váltottak le a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentők területén dolgozó vezetők közül; és a közvetlenül a kormány munkájával összefüggő hivatalok élén is közel húsz váltás történt.

A személycserék már a május 29-én, szombaton megalakult kormány első hivatalos munkanapján, május 31-én, hétfőn megkezdődtek, ekkor tették közzé az első leváltást: új felelős szerkesztőt nevezett ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyar Közlöny és a Határozatok Tára élére. A személycserék már másnap, június 1-jén folytatódtak: a honvédelmi miniszter több honvédségi vezetőt felmentett, és ezt a sort pár nap múlva újabb, a honvédséget érintő felmentések követték.

A lehetséges maximumot keresik az állami cégek vezetői

A honvédelmi tárca mellett a Belügyminisztérium állományába tartozó vezetőket is lecseréltek: többek között távozott az országos rendőrfőkapitány, és váltottak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság élén is.

A legtöbb személycserére a gazdasági élet területén került sor, itt a leváltások érintették a Magyar Fejlesztési Bank első emberét, a pénzintézet alá tartozó legalább négytucat cég vezetőségét; leváltották a Magyar Posta, a Szerencsejáték Zrt., a MÁV, az APEH, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib), valamint a VÁTI vezetőit is. Ugyancsak új emberek kerültek a vagyonkezelő élére és több, az agráriummal foglalkozó hivatal vezetői posztjára.

Több, politikailag fontos intézmény vezetőjét is lecserélték, így például váltottak a KSH, a Magyar Energia Hivatal (MEH), a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), a Magyar Államkincstár és a fogyasztóvédelmi hatóság élén.

 

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.49
0.01
 
USD/HUF
219.96
-0.06
 
CHF/HUF
240.75
-0.13
 
EUR/USD
1.3248
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.29
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu