Oktatási beruházások: felfüggesztve
Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 3. 11:39Visszavonhatják az M6-os műszaki engedélyét
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkár a Gazdasági Rádióban elmondta,hogy a projektek gyakran maguktól leállnak. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél például csak a Q1 épület épült meg, amelyet éppen a napokban adtak át, a Q2-ből kiszállt a bank, pedig annak az ingatlannak a piaci hasznosításából finanszírozták volna az oktatási célokat szolgáló, egyébként impozáns Q1-et.

A beruházói forráshiány miatt az egyetem évente 700 milliót forintot fizet a tervezett 500 millió helyett. Az államtitkár beszámolója szerint azonban a minisztérium moderátorként közbelépett, és sikerült befektetőt találni, így befejezik a projektet.
Az államtitkár szerint túl sok a magán- és a közszféra együttműködésével megvalósuló ppp-projekt (public private partnership), ráadásul 100 milliárd forint alatt ezek eleve nem térülnek meg, holott az oktatási projektek jellemzően ennél olcsóbbak.
Az oltatási minisztérium százas nagyságrendben ugrott ár ezekre a projektekre, miközben a finanszírozási kockázat is az államé maradt, és a keresleti kockázat sem sújtja a magánpartnert, mert - mint az államtitkár mondta - például a kollégiumi díjak fix bevételt jelentenek az üzemeltetőnek.
Magyarországon ráadásul - a fejlesztési minisztérium számításai szerint - a ppp-k esetében 3-4-szeresét fizeti a költségvetés annak az összegnek, amennyit állami beruházásként kellene kiadnia, míg külföldön 1,2-es a szorzó.
Az interjút itt meghallgathatja.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Emelkedő tőzsdeindexek Európában
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





