A vizsgálatba bevont országok a visegrádi négyek: Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, valamint Olaszország, Franciaország, Németország, Svédország. Esetükben az ezer főre jutó születések száma Franciaországban toronymagasan a legnagyobb, de a svéd és a cseh mutató is 11 feletti. Messze a legalacsonyabb a német élveszületési arányszám, de 10 alatti érték szerepel Magyarország és Olaszország esetében is.

A halandóságnál már nem tapasztalható ekkora szóródás, de szomorú tény, hogy Magyarország 13 ezrelékes arányszáma uniós viszonylatban is a legrosszabbak közé tartozik. Ezekből adódóan a legnagyobb természetes fogyást Magyarország könyvelheti el, de Németországban és Olaszországban is meghaladja a halálozások száma a születésekét. Ezzel szemben ténylegesen csak Magyarország és Németország népessége csökken, míg az olasz lakosság száma az igen magas bevándorlásnak köszönhetően számottevően növekszik.

A szülőképesség szempontjából releváns 25-39 éves nők ideálisnak tartott gyermekszámait összehasonlítva érdekes kép bontakozik ki. A vizsgálatunkba bevont 8 ország közül négyben összességében átlagosan kettőnél kevesebb gyermeket szeretnének: Olaszország (1,76), Szlovákia (1,88), Németország (1,91), Csehország (1,98).

Ezekben az országokban a népesedéspolitika mozgástere a termékenység növelésére lényegesen beszűkül, hiszen az egyszerű reprodukcióhoz szükséges átlagos gyermekszámot (2,1) sem akar a lakosság. Lengyelország esetében már 2,12 az átlagosan kívánt gyermekek száma, míg Svédország (2,27), Franciaország (2,36) és Magyarország (2,42) esetében az ideálisnak tartott gyermekszám a 2,5 felé tendál, amellyel ezek az országok igen előkelő helyet foglalnak el az európai mezőnyben.

Ez azt is jelenti, hogy például hazánkban nem azért nem születik több gyermek, mert az emberek nem akarják. Ebben egyéb, sok esetben társadalmi, gazdasági hatások, illetve intézményi és ellátó-rendszerbeli hiányosságok is szerepet játszhatnak.