Ökoturisztikai fejlesztésekkel erősít a Fertő tó környéke

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 4. 08:42
Kilenc önkormányzat a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság konzorciumi vezetésével komplex ökoturisztikai fejlesztést valósít meg a Fertő-tájon és az Alpokalján 385 millió forintos beruházással - közölte Fersch Attila, az igazgatóság helyettes vezetője az MTI-vel.

Ismertetése szerint a projekt végrehajtásához 316 millió forintot nyert a konzorcium a Nyugat-dunántúli Operatív Programból. Ehhez kapcsolódik a 15 százalékos önrész.

Ebből a forrásból kerékpárút szakaszok épülnek Ágfalván, Harkán, Nagycenken, Répcevisen és Zsirán összesen mintegy hat kilométer hosszúságban. A bicikliutakat kitáblázzák, s valamennyi érintett községben kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki. Fertőhomoknál új tanösvényt is létesítenek, Hegykőn pedig természetvédelmi látványosságként vizes élőhely-rekonstrukcióval egybekötött szabadidőparkot alakítanak ki. A fejlesztésben a fentieken túl még Sarród és Hidegség község érintett.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park ökoturisztikai fejlesztésének részeként természetvédelmi bemutató majorságot hoznak létre Sarród-Lászlómajorban. Ennek keretében rekonstruálják a régi romos Esterházy-majorsági központot, amely a felújítás után új szerepkört kap. Egyebek között ott mutatják majd be a Fertő-táj és Hanság természetvédelmének és gazdálkodásának történetét ismertető kiállítást.

A bemutató majorság a kerékpáros és lovaskocsis nemzeti parki ökoturisztikai programok egyik kiindulási pontja is lesz. A támogatási összegből a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságot érintő fejlesztési rész 112 milliót tesz ki. A fejlesztést a tervek szerint jövőre fejezik be.

 
 
article pic Utasbiztosítás - nem elég a bankkártya   Egyre többen veszik igénybe a bank-, vagy hitelkártyához kapcsolódó utasbiztosítást külföldi utazásuk során.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19980
2.41 %
 
MTELEKOM
547
0.18 %
 
OTP
4110
-1.20 %
 
RICHTER
38850
1.44 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.16
-1.59
 
USD/HUF
220.50
-0.89
 
CHF/HUF
240.08
-1.46
 
EUR/USD
1.3154
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
114.71
-3.06 %
 
Arany
1734.00
-0.97 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 04.
szombat,
18:05
 
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Budapesti útdíj bevezetése vetődött fel a főváros és a BKV pénzügyi gondjainak a megoldására.
Ön szerint indokolt-e újabb közterhet kivetni a lakosságra és a vállalkozásokra?
Igen, hiszen az autósok éppúgy használják a főváros által karbantartott infrastruktúrát, mint a tömegközlekedésen utazók.
Igen, de semmiképpen sem egy általános útdíj formájában, mert az megöli a város közlekedését és gazdaságát.
Nem, mert az autósok már más formában, például a benzin jövedéki adójával hozzájárulnak az utak fenntartásához.
Nem, mert reformokkal és becsületes gazdálkodással előteremthető a szükséges pénz a már eddig kivetett közterhekből is.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu