EasyJet: csökkenteni kellene a reptéri díjakat
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 5. 09:16Míg a legtöbb légitársaság utasszáma csökkent Magyarországon, az easyJet utasainak száma stabil kapacitás mellett is nőtt, az átlagos foglaltsági mutató, a load faktor pedig 88 százalékra emelkedett. A diszkont cég árai ugyanis az igazgató szerint nagyon versenyképesek, de emellett a cég más légitársaságok kapacitáscsökkentéséből, egyes útirányokban a verseny gyengüléséből is profitált.
Optimista volt Peter Voets a jövő megítélésben is, arra számít, hogy a forgalom tovább nőhet, a régióban új útvonalakat is kínálnak, például Szlovéniába és Horvátországba. Magyarországon a téli menetrend a tavalyihoz képest nem változik, a nyári pedig még tervezés alatt van.
A Budapest Airporttal jó a kapcsolata a cégnek, de Peter Voets szerint a BA árazása nem igazán versenyképes. Úgy vélte: az új terminál megtöltéséhez csökkenteni kellene a reptéri díjakat és felhívta a figyelmet arra, hogy ma már nemcsak a légitársaságok, de a repterek is versenyeznek.
Úgy vélte: a diszkont piacon további koncentrációra lehet számítani és hangsúlyozta, hogy nem elég a jó üzleti modell az eredményes működéshez, ahhoz a "kritikus tömeg", a megfelelő nagyság is kell. Peter Voets szerint a légitársaság éppen azért sikeres, mert az egyik legnagyobb hálózaton repülnek, jelen vannak a legfontosabb európai reptereken.
Az idei, szeptemberrel záródó pénzügyi évben nemcsak a recesszió, de a vulkáni hamu miatti forgalomkorlátozás is sújtotta az ágazatot. Az easyJet 7000 járatát nem tudta abban az időszakban elindítani, amely mintegy 1 millió utast érintett. A vulkánkitörés és a sztrájkok 80 millió font veszteséget okoztak. Május elején a cég kénytelen volt mérsékelni az üzleti év egészére vonatkozó profit-előrejelzését, a korábbi 175-200 millió font helyett 100-150 millió font közötti adózás előtti nyereségre számítanak.
A jelentős károk miatt és a túlzottan szigorúnak tartott szabályozás ellen az easyJet más légitársasággal együtt az EU-nál lobbizik: azt szeretnék elérni, hogy a rajtuk kívül álló okok miatti járattörléseknél ne kelljen minden utast kárpótolniuk. Azt szeretnék, ha a repülésre is olyan kötelezettségek vonatkoznának mint például a vasútra.
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





