Uniós értekezlet: Magyarország lehet az egyik fő téma

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 5. 20:47
Az európai gazdasági és pénzügyi helyzet, benne Magyarország helyzetével, lesz az egyik fő téma az EU pénzügyminisztereinek keddi értekezletén - írta a Les Échos című francia gazdasági lap.

 A huszonhét tagállam pénzügyekért felelős miniszterei megpróbálják folytatni a gazdaságirányítás reformját, és tanulmányozzák a belga elnökség új javaslatait egy európai bankadó megteremtésére.

"A magyar helyzet, miután Magyarország úgy döntött, hogy hagyja lejárni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU segítségéről 2008-ban között megállapodást, és önállóan kívánja finanszírozni magát a piacról, továbbra is jelen van" - írta az újság. "Sok tagállam van még nyomás alatt és döntéskényszerben. Nem lehetetlen tehát, hogy a magyar álláspont meglepetést kelt" - idézte a lap egy meg nem nevezett EU-diplomata véleményét.

A soros belga EU-elnökség napirendjén van ismét a bankadó és az ügyleti (tranzakciós) adó programja - folytatta a jövő heti témák ismertetését a Les Échos. A bankok megadóztatásában már elvi egyetértés van az EU tagországai között, de még tárgyalni kell a részletekről, a merítés szélességéről és a kivetés módjairól. Az ügyleti adó bonyolultabb, mert az EU-országok csak akkor vetnék ki, ha erről az adófajtáról nemzetközi megállapodás is születnék a Húszak (G20) keretében - írta a francia gazdasági lap. 

Az újság idézte az EU gazdasági és pénzügyi biztosát, Olli Rehnt arról, hogy az Európai Bizottság szeptember 13-án ismerteti új gazdasági előrejelzéseit, és bizonyára javítani fogja jóslatait a májusihoz képest. A félévente, legutóbb májusban kiadott előrejelzésében az EU-bizottság 0,9 százalékos átlagos GDP-növekedést valószínűsített az euróövezetnek idénre, és 1,5 százalékosat jövőre a tavalyi, 4,1 százalékos visszaesés után. Az egész EU-nak 1,0 százalékos idei és 1,7 százalékos jövő évi átlagos gazdaságnövekedést jósolt a bizottság a tavalyi, átlagosan 4,2 százalékos zuhanás után.

 
Kulcsszavak:  Európai Unió
 
article pic MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok Magyarország devizatartalékai 527 millió euróval 37,247 milliárd euróra csökkentek januárban, és még így is 3,632 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbi állományt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett adataiból.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19820
-0.41 %
 
MOL
20330
-0.64 %
 
MTELEKOM
542
0.37 %
 
OTP
4130
-0.41 %
 
RICHTER
39050
-0.76 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.75
-0.41
 
USD/HUF
222.20
-0.09
 
CHF/HUF
241.81
-0.03
 
EUR/USD
1.3141
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
115.85
-3.06 %
 
Arany
1719.00
-0.87 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 07
kedd,
18:05
 
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu