Több cég ment tönkre az idén, mint 2008-ban összesen
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 6. 11:31Az Opten közleménye szerint 2009 első nyolc hónapjához viszonyítva a növekedés 19,2 százalékos. Az év nyolcadik hónapjában a szabadságolások miatt évről évre alacsony az induló cégbírósági eljárások száma, így nem meglepő, hogy augusztusban fele annyi felszámolást tettek közzé, mint júliusban. Ennek ellenére az előző év azonos hónapjához viszonyított növekedés csaknem 50 százalékos: tavaly augusztusban 576 céggel szemben indult fizetőképességi eljárás, idén viszont 857-et regisztrált az Opten.
"Idén már több felszámolási eljárás indult meg, mint a válság elejét is magában foglaló 2008-ban. Akkor egész évben 11.451 cég ment tönkre, most 11.512-vel szemben indult meg az eljárás augusztus végéig" - idézik Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját közleményben. Az igazgató szerint a tendencia nemhogy a bedőlések növekedésének lassulásáról, épp ellenkezőleg, gyorsulásáról tanúskodik.

Lassabb ütemben bár, de az előző év azonos időszakához képest emelkedett a végelszámolással megszüntetett cégek száma is. Tavaly nyolc hónap alatt 8.880 cég bezárásáról hoztak döntést a tulajdonosok, idén viszont már 9.743 cég "húzta le a rolót", így a növekedés nem egészen 10 százalékos.
A közleményben megjegyzik, hogy az inkább erősödő, mint gyengülő válságjelenségek ellenére a cégalapítási kedv alig lanyhult. Tavaly nyolc hónap alatt 31.404 új társaságot jegyeztek be, idén pedig 30.494-et, így a csökkenés értéke mindössze 2,9 százalék, vagyis a válságnak továbbra sincs "visszatartó ereje".
Ez a közlemény szerint nemigen magyarázható mással, mint hogy a bedőlt cégek nyomdokain, azonos tulajdonosi körben újabb vállalkozások alakulnak, amelyek a statisztikák szerint adósságokat felhalmozva gyakran ugyanarra a sorsa jutnak, mint elődeik.
"Az előző kormány nem foglakozott ezzel a problémával, sőt enyhítette a belépési korlátokat. Itt lenne az ideje, hogy egy határozott szabályozással végre kizárják a rendszerből az adósságszédelgőket" - véli az Opten stratégiai igazgatója.
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





