Elkészült az új oktatási törvényeket előkészítő anyag
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 7. 08:54A szerkesztőség birtokába jutott dokumentumok szerint a közoktatási törvény szemléletét, jövőképét és tartalmát egy 43 oldalas, a felsőoktatásét egy 9 oldalas anyag készíti elő.
A honlap információi szerint a közoktatás finanszírozásáról szóló passzusokban megerősítik az eddig is ismert elképzeléseket, hogy jelenleg 50-50 százalékban az állam és a fenntartó folyósítja az iskolai működés költségeit, ennek aránya 90-10-re változna az előbbi javára, kivéve az egyházi iskolákat, ahol 100 százalékban az állam állná a számlát. Az iskolák finanszírozása a tanulói létszámtól, a csoportszámtól és a feladatoktól együttesen függene. A pedagógusbérek is ennek megfelelően a központi kasszát terhelnék.

"Fel kell hagyni a túlterhelésről folyó álságos oktatáspolitikai hivatkozással, több iskolaidőre van szükség" - írták a honlap szerint az anyagban, amely szerint minden évfolyamon 5 órával többet kellene töltenie az iskolában a gyerekeknek, mint jelenleg. Ennek egy része a középtávon bevezetendő mindennapos testnevelés plusz óráiból adódik, de 2-3 óra egyéb nevelési feladatra fordítandó.
A tanárképzést elitképzéssé változtatnák, aztán pedig a részletesen kidolgozott életpálya szerint dolgozhatnának a - magas presztízsű - pedagógusok. Az életpálya része a kezdőtanárok szakmai beválását feltérképező próbaidő bevezetése, a folyamatos külső ellenőrzés, amely akár negatív szankciókkal is járhat, és a több szakaszból álló pályaívhez tartozó, teljesítményhez kötődő bérezés.
A terv szerint a 4-10 éve tanító pedagógus bére a korosztálya diplomás átlagbérének megfelelő nagyságú lenne (tehát a szakszervezetek követeléseivel egyező mértékű: ma nagyjából ez 300-330 ezer forint). Egy vagy két alkalommal a pedagógusok kaphatnának fizetett, iskolán kívüli alkotó munkára, továbbképzésre fordítható fél évet.
A tankötelezettségen nem változtatnának az anyag kidolgozói - továbbra is 18 évig lenne tankötelezettség -, de 16 éves kor után fegyelmi úton kitehető lenne az adott intézményből az a diák, aki nem tudja betartani egy adott közösség normáit. Ilyenkor a gondviselő kötelessége lenne elhelyezni a renegát gyereket.
A tankötelezettség korhatára a szakképzésben tervezett változtatásokat is érintheti: ha ott lecsökkentik a képzési időt három évre, akkor sokaknak az iskola már 17 évesen befejeződne. A tervezet egyébként a most a nemzetgazdasági tárcához tartozó szakképzést az oktatáshoz csoportosítaná.
A néhány éve bevezetett középiskolai nyelvi évfolyamokat nem törölnék el, de - mint írják - "ne legyen kötelező, különösen ne kizárólag angol képzéssel".
A dokumentum írói támogatnák az egész napos iskolákat és a jó iskolai gyakorlatok terjesztését. Kívánatosnak tartanák a tanórán kívüli nevelési tevékenységek erősítését is. Hogy ne maradjanak ki a szülők pénztárcáját megterhelő osztálykirándulásból, színházlátogatásból és egyebekből a szegényebb gyerekek sem, központi pályázati lehetőséget állítanának fel erre a célra.
Az új felsőoktatási törvényt előkészítő anyagban az állami és azon egyházi egyetemek finanszírozása kapcsán az áll: amelyek fenntartó egyházának legalább 50 ezer tagja van, és legalább 1985 óta működik Magyarországon, három részből állna a tervek szerint: 70 százaléka a bázis, 15 százaléka - az előző évben beiratkozott hallgatókkal arányos - képzési normatíva és 15 százaléka a - minősített oktatók számával arányos - kutatói normatíva. Főiskolák esetén 70 százalék a bázis, és 30 a képzési normatíva.
A tervezet az intézményi autonómia elemeként sorolja fel a gazdálkodást a saját vagyonnal, de azt is írják, hogy jól körülhatárolt tevékenységek esetén (például spin-off vállalkozás, utazási iroda) lehetőséget kell adni a felsőoktatási intézményeknek saját tulajdonú gazdasági társaságok létrehozására. Megerősíti viszont azt a már ismert elképzelést, hogy egy adott intézményen belüli felvételi keretszámokba is bele kíván szólni az oktatásvezetés.
A dokumentum leszögezi, hogy a felvételihez alapkövetelmény lesz a megfelelő és sikeres emelt szintű érettségi, és hosszabb távon a nyelvvizsga is. Azt is rögzíti, hogy nem lehet a felvételinél a hátrányos helyzetűek és a fogyatékosok számára pozitív megkülönböztetést biztosítani.
A FigyelőNet írása szerint "a KDNP-s minisztérium e munkára döntő többségben az egyházi iskolai gyakorlatból toborzott pedagógusokat, szakembereket". Úgy tudják, hogy "a valóban népes törvény-előkészítői csapatba alig hívtak meg az oktatás más szegmenseiből érkezőket".
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





