Rekordforgalom az Audinál
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 7. 10:49A nyolchavi eladás 18 százalékkal bővült, 726.590-re, elsősorban a kínai értékesítés felfutásának köszönhetően. Az adatokról beszámoló pénzügyi igazgató megerősítette a korábbi célt, hogy az idén rekordmennyiségű, 1,08 millió autót akarnak eladni a tavalyi 950 ezret követően. Az egymilliós küszöböt 2008-ban lépte át a társaság, az idén augusztusi eladások 8 százalékkal még ezt a 2008. évi rekordot is meghaladják.
Az előzetes hírek szerint Magyarországon is bővítést tervező német vállalat 2012-ig 7,3 milliárd eurót szán új modellek kifejlesztésére, a meglévő üzemek korszerűsítésére.
A luxuskategória két másik fontos szereplője közül a BMW júliusban 100 ezerrel 1,4 millió darabra emelte idei eladási tervét, a Mercedes kétszámjegyű növekedést vár a tavaly 1,09 millióhoz képest.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





