Az interneten kapják a legtöbb pályázati információt a kkv-k
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 7. 12:06Az interneten keresztül értesülnek leginkább az uniós pályázati lehetőségekről a kis- és középvállalkozások (kkv-k), ha pedig információra van szükségük, elsősorban a pályázati tanácsadó cégekhez fordulnak. Az uniós pályázatok terén az észak-magyarországi, az alföldi és a nyugat-dunántúli régiók a legaktívabbak - olvasható a K&H Bank felmérésében, amely 700 kis- és közepes cég megkérdezése alapján készült.
A K&H összegzése szerint bár az év második felében csökkentek a vállalkozások számára elérhető pályázati források, több olyan jelentős, még folyamatban lévő pályázati kiírás is van, melyek keretében továbbra is elérhetőek uniós források.
A banki közlemény szerint két technológiafejlesztési pályázat, illetve két vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem támogatását célzó pályázat is folyamatban van.
A komplex technológiafejlesztési pályázatok beadási határidejét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2010. augusztus 27-én kiadott közleményében módosította. Az új határidő a KMOP-2010-1.2.1/B esetében 2010. szeptember 30., a GOP-2010-2.1.1/B pályázatnál 2010. október 15. Emellett a pályázati feltételek körét is több ponton enyhítették ( az árbevétel-csökkenés, az összpontszám, a kommunikáció tekintetében).
A K&H felhívja a figyelmet arra is, hogy 2010. szeptember 17. és október 29. között nyújthatók be a GOP-2.1.1/C jelű "Komplex vállalati technológiafejlesztés" pályázatok, amelyeken nagyvállalatok is indulhatnak.
Ennek a konstrukciónak a célja olyan technológiai fejlesztések támogatása, amelyek a vállalkozások jövedelemtermelő képességének növelésén keresztül erősítik az innovációs és adaptációs képességet, növelik a vállalkozások által előállított hozzáadott értéket, hozzájárulnak a környezetvédelmi, energia- és anyagtakarékossági célok, illetve a piacra jutás megvalósításához.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





