Orbán: új kormányzati struktúra, 55 törvény, tabudöntések

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 7. 16:01
Az új kormányzati struktúrát, a politikusok létszámának csökkentését és a kettős állampolgárságot is az általa vezetett nemzeti ügyek kormányának eredményei között említette Orbán Viktor a kabinet első száz napját értékelve kedden Budapesten.

A kormányfő beszédében azt mondta: ez az első kormány, amelynek programja megegyezik a kormánypárt választási programjával. Az új kormányprogram elfogadásától kezdődően egy politikus sem takarózhat azzal, hogy más dolog a választás és más a kormányzás - hangsúlyozta.

1990 óta sosem volt ilyen kevés minisztérium és miniszter, mint most: s ezzel létrejött az új kormányzati struktúra. A kormány első száz napja alatt 55 törvényt fogadott el az Országgyűlés; négy évvel ezelőtt 19 volt ez a szám - sorolta Orbán Viktor.

Emellett számos tabut is ledöntöttek - mondta, példaként említve a politikusok létszámának csökkentését, a kettős állampolgárságról szóló törvényt és az állami vezetők fizetésének csökkentését.

Száz nap alatt a mostani kormány a nemzeti ügyek tekintetében több eredményt ért el, mint amennyi eredmény és változás az előző nyolc évben történt - jelentette ki.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.37
-0.11
 
USD/HUF
220.24
0.22
 
CHF/HUF
240.98
0.10
 
EUR/USD
1.3236
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.49
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu