A Bibliothéque Pascal a hivatalos magyar nevezés az Oscar-díjra
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 7. 17:15Hajdu Szabolcs filmje egy fiatal lány, Mona Paparu utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának a története. A főszerepeket Török-Illyés Orsolya, Oana Pellea, Razvan Vasilescu, Andi Vasluianu, Shamgar Amram, Mihai Constantin, Hajdu Lujza és Ion Sapdaru alakítja. A film az idei Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat és a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját.
A Bibliothéque Pascalt magyar-német koprodukcióban a Filmpartners, a Katapultfilm és a Gilles Mann Filmproduktion készítette a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a TV2 és az Eurimages támogatásával.
A film nemzetközi premierjére a Berlinalén került sor februárban, ezt követően számos jelentős nemzetközi filmfesztivál hívta meg válogatásába. A július végi szarajevói fesztiválon a művészmozik nemzetközi szövetségének díja (CICAE) mellett a tekintélyes páneurópai portál, a Cineuropa díját is a Bibliothéque Pascalnak ítélték a szakmai zsűrik.
Az Oscar-díj szabályzata szerint a nevezésért azok a magyar filmek versenghettek, amelyek hazai mozibemutatójára 2009. október 1. és 2010. szeptember 30. között kerül sor.
A jelölésről döntést hozó bizottságban a Magyar Filmművészek Szövetségét Varga Balázs, a Magyar Operatőrök Társaságát (H.S.C.) Kende János, a Magyar Mozgókép Rendezők Céhét (MRC) Monory-Mész András, a Független Magyar Producerek Szövetségét Szita Miklós, a Magyar Producerek Szövetségét Mikulás Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriumát pedig Bakonyi Veronika képviselte.
A bizottság egyhangú szavazással hozta meg a döntést Hajdu Szabolcs filmje mellett. Indoklásukban kiemelték, hogy a Bibliothéque Pascalban a fantáziavilág és a kelet-európai valóság friss és eredeti módon ötvöződik.
Amerika legnevesebb filmes seregszemléjére, az Oscar-díjra minden ország nevezhet évente egy-egy játékfilmet, ezek közül a Los Angeles-i Filmakadémia képviselői választják ki január végén azt az öt jelöltet, amely a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrocskáért kelhet versenyre. Az Oscar-jelöltek listáját 2011. január 25-én hozzák nyilvánosságra, a díjátadó gála február 27-én lesz.
Hajdu Szabolcs 2006-ban Fehér tenyér című filmjével indult a szakma egyik legáhítottabb díjáért. Magyarország 2009-ben Goda Krisztina Kaméleon, 2008-ban Bollók Csaba Iszka utazása, 2007-ben Pálfi György Taxidermia, 2005-ben Koltai Lajos Sorstalanság, 2004-ben Antal Nimród Kontroll, 2003-ban Fliegauf Benedek Rengeteg, 2002-ben Pálfi György Hukkle, 2001-ben Sopsits Árpád Torzók, 2000-ben pedig Gödrös Frigyes Glamour című alkotását nevezte. Az ötös listára egyik magyar jelölt sem került fel.
A magyar játékfilmek közül eddig Szabó István Mephisto című alkotását jutalmazták Oscar-díjjal 1982-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





