Bedőlt banki projekteken úszhat el a költségvetés
Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 8. 10:21Az ok, hogy a cégeknek a 2009. évi gyenge teljesítmény alapján kell befizetniük az adóelőleget, és persze a 2010. évi növekedés sem olyan erőteljes, hogy ezt ellensúlyozza. Így az év első felében a tervezett adóbevételnek csak a 20 százaléka folyt be, és az év végéig is a tervezettnek mindössze 55 százalékát prognosztizálják az állami büdzsé bevételeként.
Az év második felében ugyanakkor jóval nagyobb adóbefizetés várható. Azok az adóalanyok ugyanis, amelyeknek naptári éves elszámolásauk van az APEH-hal, és a mérlegbeszámolójukat is aszerint készítiik el, azoknak december 20-áig fel kell tölteniük a várható társasági adófizetési kötelezettség 90 százalékát. Miután ehhez szankció is társul, ha nem éri el az összeg a 90 százalékot, ezért különösen decemberben ugrik meg a társaságiadó-befizetés.

Kik távozhatnak a Fideszből a költségvetés miatt?
A cégek egy része tavaly még nagyobb nyereséget tudott kimutatni. A hitelintézeteknél például az is jelentős időbe telik, mire kiderül, hogy egy-egy ügyfélnek a projektje bedől. Ezért érkezett több banktól olyan jelzés, hogy alacsonyabb profit lesz, nagyobb céltartalékot képeznek.
A kieső bevétel tehát csaknem 300 milliárd forint lehet. László Csaba szerint a bankadó is valószínűleg ezt a hiányt próbálja pótolni.
A drága autók után befizetett 2,4 milliárd forint vagyonadó csepp a tengerben.
Faddi Anna interjúja.
A beszélgetés hossza 5 perc 49 másodperc.
Friss híreink
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





