Nem vett nagyobb lendületet a gazdaság a második negyedévben
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 8. 10:47A növekedést alapvetően az exportorientált feldolgozóipar húzta, amely az előző negyedév 4,2 százalékos bővülése után 12,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi, jelentős visszaesés bázisán. A felhasználási oldalon az export növekedése 13,7 százalékról 16,1 százalékra gyorsult az év első két negyedévében, igaz az import is hasonlóan, 11,6 százalék után 15,4 százalékkal nőtt.
A növekedés ellenére a második negyedévi GDP 6 százalékkal elmarad a 2008-as év átlagától, emlékeztet a KSH jelentése kiemelve a tavalyi alacsony bázis hatását.
A második negyedévi GDP növekedéséhez 2,2 százalékponttal járult hozzá a feldolgozóipar, míg az építőipar 0,6 százalékponttal, a mezőgazdaság 0,3 százalékponttal, a szolgáltatások pedig 0,1 százalékponttal rontották azt. A lakossági fogyasztás és a beruházások csökkenése 2,8 illetve 0,7 százalékponttal mérsékelte a növekedést.
A mezőgazdaság és az építőipar hanyatlása a második negyedévben felgyorsult. Döntően a kedvezőtlen időjárás miatt mezőgazdaságban hozzáadott érték 13,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miután a lemaradása még csak 4,7 százalékos volt az első negyedévben. Az építőipar visszaesése az első negyedévi 8,7 százalékról 14,1 százalékra mélyült. A második negyedévben egyharmadával kevesebb lakás épült, a költségvetésből finanszírozott nagy projektek többsége befejeződött, hasonló nagyságú új beruházások viszont nem indultak.
A szolgáltatások még mindig 0,2 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, bár a szállítás, raktározás, posta és távközlés terén az első negyedévi 2,0 százalékról 3,5 százalékra gyorsult a növekedés üteme.
A háztartások fogyasztása lényegében az első negyedévvel azonos szinten, 4,9 százalékkal csökkent a tavalyi második negyedévhez képest és a korábbi szinten tartotta magát közösségi fogyasztás is, amely viszont 4,2 százalékos éves növekedést mutatott.
A beruházások másfél éve tartó csökkenése a második negyedévben 3,7 százalékra mérséklődött az előző negyedévi 4,4 százalékról, a készletnövekedés felgyorsulása viszont a bruttó felhalmozás növekedési ütemét 10,8 százalékra emelte az első negyedévi 3,0 százalékról. A nagy súlyú ágazatok közül a szállítás, raktározás és az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágakban jelentősen csökkentek a beruházások, ugyanakkor a feldolgozóipar, a pénzügyi, biztosítási, a művészet, szórakoztatás, szabadidő, a vízellátás, hulladékgazdálkodás és az oktatás ágazat esetében növekedés tapasztalható.
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





