A görögök nem hagyják magukat
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 8. 12:26A munkabeszüntetés közép-európai idő szerint várhatóan délután négyig tart, de a szakszervezetek újabb megmozdulásokat helyeztek kilátásba csütörtökre.
A kormány komoly költségcsökkentő intézkedéseket tervez a mintegy 10 milliárd euró adósságot felhalmozó állami vasúttársaságnál, valamint a fővárosi tömegközlekedési cégeknél.
Legutóbb augusztus elején volt sztrájk Görögországban, akkor a fuvarozók szüntették be hét napra a munkát, amelynek következtében súlyos fennakadások voltak az élelmiszer- és üzemanyagellátásban, és a turisták is csak nehezen tudtak közlekedni.

A vártnál jobban csökkent Görögországban a hazai össztermék a második negyedévben: a statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint a GDP 1,8 százalékkal zsugorodott április-június között az előző negyedévhez, és 3,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest.
Az egy hónappal ezelőtti hivatalos első becslés még 1,5 százalékos és 3,5 százalékos csökkenésről szólt. Január-március között 0,8 százalékkal esett vissza a GDP az előző negyedévhez képest.
A beruházások 81 százalékkal estek, a belső fogyasztás 5,1 százalékkal - ezen belül a közösségi 8,4 százalékkal a háztartásoké 4,2 százalékkal - csökkent a második negyedévben éves összevetésben.
Friss híreink
- Decemberben már a német árukra sem volt kellő kereslet
- Az 1-3 éves autók piacán jelentős a hiány
- Plusz féléves lélegzetvételt kapnak a devizahitelesek
- Állami segítség az elbocsátott Nokia-dolgozók elhelyezésére
- Nem csak a végtörlesztés növelte a januári ingatlanforgalmat
- Távmunka felhőben: robbanás előtt a crowdsourcing
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Javuló esély az idei recesszió elkerülésére
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





