Kérdőre vonták a Tescót: a legkisebb nem számít?
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 8. 13:28Lovász Gyula, a vállalkozók jogi képviselője elmondta: a többségében hajdú-bihari cégek tavalyi és idei első negyedéves kifizetésekre várnak. A Tesco képviselői felé már januárban jelezték, hogy az általuk az építéssel megbízott cég nem fizette ki az alvállalkozókat, de megkeresésükre nem kaptak érdemi választ. Az ügyvéd hozzátette: a Hajdúböszörményi Városi Bíróságon már feljelentést tettek jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt, illetve a Fejér Megyei Bíróságon kezdeményezték a fővállalkozó székesfehérvári cég felszámolását, ami folyamatban van.
A munkagépekkel, illetve "A legkisebb nem számít?" feliratokkal felvonult vállalkozók elmondták: összesen több százra tehető azon alkalmazottaik száma, akiknek a munkahelye most veszélybe került. Többségük kifizette az alkalmazottakat, de elmondásuk szerint, ha nem jutnak hozzá a pénzükhöz, akkor cégenként akár több tucat dolgozótól is kénytelenek lehetnek megválni.
Barabás János, a földmunkákat végző Kelet Földgép Kft. ügyvezetője a demonstráción elmondta: a számlázástól számított 30 napos határidővel kellett volna hozzájutnia 5,6 millió forintjához, amelyre már egy éve vár. A vállalkozó megítélése szerint "az egymást váltó kormányok is felelősek a kisvállalkozók helyzetéért, hiszen az elvégzett munka után beszedték az adót, de azért nem tesznek semmit, hogy ők megkapják az elvégzett munkájuk után járó pénzüket."
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





