Egyeztetés kezdődött a Mol-részvények visszavásárlásáról

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 8. 14:07
Magyarország tárgyalásokat kezdett az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az orosz cég nem tud konkrét tárgyalásokról.

"Magyarország elkötelezett a nemzeti érdekek határozott érvényesítése mellett minden stratégiai jelentőségű területen. E tekintetben a kormány kulcsfontosságú területnek tekinti az energia szektort - és a jogi lehetőségek határáig erősíteni akarja az állam szerepét" - idézte a Reuters az NFM közleményét. Magyarország és Oroszország megnyugtató megoldásra törekszik a lehető legrövidebb időn belül - fűzte hozzá az NFM.

A Reuters emlékeztet arra, hogy a Surgutneftegas  az osztrák OMV-től vásárolta meg  a Mol részvényeit tavaly 1,4 milliárd euróért. A Mol barátságtalan felvásárlásnak minősítette a Surgutneftegas befektetését, az orosz olajtársaság azóta sem vehetett részt a  Mol közgyűlésein és a magyar cég nem fizetett osztalékot az elmúlt két évben.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Reutersnek adott júniusi nyilatkozatában már jelezte, hogy kívánatos lenne magyar kezekben tudni a Mol részvényeit, de elhárította a kérdést, vajon közvetlenül az állam vásárolná-e vissza a részvénycsomagot.

Magyar piaci elemzők szerint rövid távon kedvezően hatna a Mol részvények árfolyamára, ha Magyarország visszavásárolnál a Surgutneftegas Mol-pakettjét. Az viszont nem világos, hogy a költségvetés, amelynek a közösségi közlekedési vállalatok megmentését is meg kell oldania, hogyan teremthetné elő a Mol-részvények visszavásárláshoz szükséges összeget. "A jelenlegi helyzetben meglehetősen kétséges, hogy a piacok örömmel fogadnák az államadósság növekedését" idézte a brit hírügynökség egy elemző véleményét.

A jelenlegi árfolyamon a Surgutneftegas kezében lévő részvénypakett értéke 500 milliárd forintra tehető és a vásárláskor Magyarországnak még némi felárat is kellene fizetnie, figyelmeztetett a Reuters által idézett tőzsdei elemző.

A Surgutneftegas sajtóosztályán nem erősítették meg a tárgyalások megkezdését - közölte az orosz Business FM. A cég egyik képviselője azt mondta, "tudunk a magyar hatóságok bejelentéséről,  de nincs tudomásunk semmiféle tárgyalásról."

A fejlesztési minisztérium utóbb úgy pontosított, hogy a céggel nem kezdődtek közvetlen tárgyalások, de Fellegi Tamás moszkvai útján szóba jött a téma Viktor Zubkov első miniszter-helyettessel.

Tőzsdei árfolyamok

 
 
article pic Utasbiztosítás - nem elég a bankkártya   Egyre többen veszik igénybe a bank-, vagy hitelkártyához kapcsolódó utasbiztosítást külföldi utazásuk során.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
19980
2.41 %
 
MTELEKOM
547
0.18 %
 
OTP
4110
-1.20 %
 
RICHTER
38850
1.44 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.16
-1.59
 
USD/HUF
220.50
-0.89
 
CHF/HUF
240.08
-1.46
 
EUR/USD
1.3154
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
114.71
-3.06 %
 
Arany
1734.00
-0.97 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 04.
szombat,
18:05
 
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Budapesti útdíj bevezetése vetődött fel a főváros és a BKV pénzügyi gondjainak a megoldására.
Ön szerint indokolt-e újabb közterhet kivetni a lakosságra és a vállalkozásokra?
Igen, hiszen az autósok éppúgy használják a főváros által karbantartott infrastruktúrát, mint a tömegközlekedésen utazók.
Igen, de semmiképpen sem egy általános útdíj formájában, mert az megöli a város közlekedését és gazdaságát.
Nem, mert az autósok már más formában, például a benzin jövedéki adójával hozzájárulnak az utak fenntartásához.
Nem, mert reformokkal és becsületes gazdálkodással előteremthető a szükséges pénz a már eddig kivetett közterhekből is.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu