Matolcsy megint hatott a forintra és a tőzsdére

Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 9. 07:51
Az éjszakát már nem élte túl a nemzetgazdasági miniszter bejelentésének a hatása, miután reggelre némileg gyengült a forint, A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 417 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 23.372,66 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 3,66 százalékot emelkedett, ennek hátterében az a szerdai hír lehet, hogy Magyarország tárgyalásokat kezdett az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről. Ugyanakkor egyelőre kevés a konkrétum ezzel kapcsolatban.

A Mol 790 forinttal, 3,66 százalékkal 22.350 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 90 forinttal, 1,86 százalékkal 4.940 forintra nőtt, forgalmuk 16,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,88 százalékkal 690 forintra emelkedett, forgalma 882,8 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 0,52 százalékkal 48.405 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentéséig, miszerint akár 3 százalék alá is mehet a jövő évi költségvetési hiány, unalmas kereskedés volt, utána fordultak meg a papírok. Az OTP csaknem 16 milliárdos forgalmat bonyolított.

A miniszter közlése a devizapiacokra is hatott: a svájci frank 226 forintról visszament 222 forintig. Az elemzők arra számítanak, hogy így akár 220 alá is mehet a frank, és 285 forint alá az euró.

Reggelre viszont kismértékben gyengült a forint az euróval és a svájci frankkal szemben. Egy euró 287,16 forintba került 7 óra körül a nemzetközi bankközi devizapiacon, az előző esti 286,78 forint után, a svájci frankot pedig 223,90 forinton jegyezték, a szerda esti 222,67 forint után.

Kárpáti Gábort, az UniCredit Bank munkatársát Nagy Károly kérdezte.

A beszélgetés hossza 2 perc 40 másodperc.

 

 
 
article pic MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok Magyarország devizatartalékai 527 millió euróval 37,247 milliárd euróra csökkentek januárban, és még így is 3,632 milliárd euróval haladták meg az egy évvel korábbi állományt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett adataiból.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19948
0.24 %
 
MOL
20430
-0.15 %
 
MTELEKOM
542
0.37 %
 
OTP
4155
0.19 %
 
RICHTER
39700
0.89 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.54
-0.62
 
USD/HUF
222.07
-0.22
 
CHF/HUF
241.74
-0.10
 
EUR/USD
1.3138
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
115.71
-3.06 %
 
Arany
1719.00
-0.87 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 07
kedd,
18:05
 
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu