Üzletlánc házi kedvenceknek
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. szeptember 9. 08:25A cégcsoport tavaly 14 százalékkal, a 2008. évi 8,2 milliárd forintról 9,4 milliárd forintra növelte az árbevételét, 220-ról 340-re bővítette munkavállalóinak létszámát. Bár múlt évi eredménye a válság miatt mintegy 150 millió forinttal alatta maradt a 2008. évi 480 millió forintnak, a cégcsoport tavaly is fejlesztett, s új üzleti akvizíciókat valósított meg.
Az állatkórházat működtető, állatgyógyászati termékeket, tápokat, konzerveket, s a kedvtelésből tartott állatok felszerelését forgalmazó vállalkozás legújabb fejlesztéseként 500 millió forintos befektetéssel elkészült, s várhatóan októberben átadásra kerül a 7 ezer négyzetméter alapterületű, budapesti logisztikai központ - tette hozzá Móré Attila állatorvos-tulajdonos. Tájékoztatása szerint a beruházás Közép-Európa legnagyobb állategészségügyi és pet centruma lesz.

A kereskedelmi utak - azaz a forgalmazó és a vásárló közötti távolság - lerövidítése végett a cégcsoport megkezdte saját franchise üzletláncának a kiépítését. Eddig három budapesti, három főváros környéki és egy vidéki bevásárlóközpontban nyitott AlphaZoo üzletet, összesen 350 millió forint beruházással.
Emellett Budapesten és a vidéki településeken is megkezdte az úgynevezett szub-franchise rendszer kiépítését. Ez nem jár új üzletek építésével. A csatlakozó kereskedők saját boltjukban forgalmazzák az Alpha-Vet termékeket, de a cégcsoport 20 éves szakmai tapasztalatára alapozva, minden segítséget megad egyebek között a forgalmazáshoz, a reklámhoz, az igényes bolti arculat kialakításához.
A vállalkozás termékválasztékának folyamatos bővítésére törekedve, saját gyártóbázisokat is létre kíván hozni. Első lépésként mintegy 560 millió forintért megvásárolta a Phylaxia holding takarmánypremixet és állatgyógyszereket előállító bábolnai üzemét. Az év végére az ingatlan tulajdonjogával együtt az ott gyártott termékek engedélye és törzskönyvei is az Alpha-Vet tulajdonába kerülnek, megteremtve a lehetőségét annak, hogy a cég ne csak itthon, hanem az európai országokban is forgalmazza az ott készült termékeket.
A balatonfűzfői Organit Termelő-és Kereskedelmi Kft. megvásárlásával pedig az a cégcsoport célja, hogy az ottani kutatási és termelési eredményeket hasznosítva, az állattakarmányozásban- és gyógyászatban használatos, a világon egyedülálló, huminsav alapú termékeket állítson elő, lépjen velük piacra. Az új állatgyógyszerek kifejlesztésére, s az azokkal összefüggő kutatások végzésére egyelőre nyolc szakemberből álló kutatás-fejlesztési csoportot hozott létre tavaly év végén az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.
Friss híreink
- Malév - Az Orangeways öt napig ingyen szállítja a Malév utasokat
- Malév - zöldmezős beruházásként lehetne új cég
- Őrzi nyereségét a forint
- Viszik a Malév-pilótákat, mint a cukrot
- Malév - a leállással elkerülhető az EU-s kötelezettség teljesítése
- Emelkedéssel nyitotta az amerikai tőzsdék
- Malév - a Lufthansa Csoport is új járatokat indít Budapestről
- SMS-ben tudta meg, hogy el kell hagynia a Malév irodát
- Bankszövetség: a Malévhoz forduljon, aki bankkártyával fizetett
- Elegendő a földgáz Magyarországon
- Malév - a Ryanair is bővíti budapesti kapacitását
- Többet már nem szállnak fel a Malév gépek
- Malév - Szakszervezet: nem volt megfelelő a tájékoztatás
- Malév - Az Európai Bizottság megad minden segítséget
- Féléves csúcsra szöktek az európai piacok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szombat,
18:05
Richard Skene
a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója Korábbi adásaink





