Kézi vezérlés alatt a központi közbeszerzések
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. szeptember 9. 09:25A Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás szerint szeptember 6-tól Jánosi Andrea feladata a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság tervezési, döntés-előkészítési, szervezet-átalakítási és egyeztetési feladatainak irányítása, koordinálása.
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság végzi a Miniszterelnöki Hivatal, a minisztériumok, valamint a minisztériumi intézmények informatikai, műszaki és elhelyezési ellátását, valamint működteti a központi közigazgatási üdültetési rendszert, ellátja az üdülési és oktatási célú ingatlanok vagyonkezelési feladatait. A KSZF közbeszerzési feladatokat is ellát, mely magában foglalja a központosított közbeszerzési rendszer működtetését, valamint a Miniszterelnöki Hivatal és az egyes minisztériumok tekintetében a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó közbeszerzési feladatok lebonyolítását.
Az Index hírportál júniusban írt arról, hogy visszavonták a főigazgatóság megbízott vezetőjének, Miks Antalnak a megbízatását. A cikk szerint az átadás-átvételi dokumentációt nem fogadták el, ráadásul kiderült, hogy a KSZF rendszergazdái a Bajnai-kormány utolsó napján törölték a volt miniszter és államtitkárok elektronikus levelezését. A kormányzat elektronikai és autóbeszerzéseivel valamint állami ingatlanok kezelésével foglalkozó főigazgatósága 14 milliárd forintból gazdálkodik, személyi állománya is több mint 600 fő.
Friss híreink
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
- Tégla súgott a pécsi egyetem vesztegetési ügyében
- A kormány egymilliárdot ad az operaénekesek végkielégítésére
- Újabb bökkenő az unió gépezetében
- 216 ezer forintig 5%-os béremelést áll az állam
- A forint is várta a görög megállapodást, de nem jött
- Martonyi a 20 éves barátsági szerződés apropóján Berlinben
- Immár tömegcikk az okostelefon, csaknem a fele Android
- Már eddig is volt ebadó - nem tudni, mire fordítják
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





