Van mit lefaragni a cégek IT-üzemeltetésében

Gazdasági Rádió, 2010. november 10. 10:10
A gazdasági válság hatásai markánsan jelentkeztek a nagy hazai gazdálkodó szervezetekinformációtechnológiai költéseiben is. A megszorításokkal a vezetők is változtak: az informatikai szolgáltatásokat rendelő szervezeti egységek felelősei ma már sokkal tudatosabbak, jobban megnézik mire költenek, és azt, hogy az anyagi ráfordításért pontosan mit is kapnak, derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem és az IFUA Horváth & Partners közös IT benchmarking kutatásából.

Sok helyen kevesebb pénz jutott informatikára. A nemzetközi trendekkel összhangban Magyarországon is tudatosabbá váltak az IT költések. A vállalatok és közintézmények informatikai felhasználói egyre inkább tudni szeretnék, hogy milyen IT szolgáltatásokat, milyen rendelkezésre állással, milyen biztonsági szinten, és milyen költséggel vehetnek igénybe.

A tudatosság a számokban is tetten érhető: a vizsgált szervezetek 65 százaléka ma már belső vagy külső informatikai szolgáltatóval kötött Szolgáltatási Szint Megállapodás (Service Level Agreement – SLA) alapján vásárol informatikai szolgáltatást.

A kutatásból egyebek mellett az is kiderül, hogy az IT költségvetésen belül az elmúlt évben tovább erősödött az üzemeltetés részaránya a fejlesztési és az irányítási feladatok rovására. A nem nélkülözhetetlen fejlesztések leállítását követően a vállalatok most az üzemeltetési kiadások területén keresik a megtakarítási lehetőségeket.

Csak rövid távon lehet csábító a lépés, a közép- és hosszú távú következmények gyakran túl negatívak; esetenként például  felhasználói frusztrációt, vagy hatékonyságvesztést okozhatnak. A valódi megoldást ezzel szemben inkább a korábban kötött szolgáltatási szerződések teljes újratárgyalása jelentheti, mert csak ez biztosítja a válság következtében megváltozott megrendelő szervezetek technikailag optimális, és esetleg olcsóbb kiszolgálását is.

A felmérés eredménye alapján úgy tűnik, hogy az IT üzemeltetés is komoly hatékonyságnövelési potenciált rejt magában. Míg a nemzetközi legjobb gyakorlat szerint például egy üzemeltető munkatársra átlagosan 100-120 munkaállomás jut, addig a magyarországi minta szervezeteiben csak 54. Hazánkban például az IT szervezetben dolgozó munkatársak egy része az üzemeltetésen kívül fejlesztési projektekben is részt vesz, így csak részben tud üzemeltetési feladatokat ellátni. De legalább ilyen erős befolyásoló tényező a heterogén, gyakran elavult informatikai infrastruktúra, amely nem teszi lehetővé az üzemeltetési és karbantartási munkálatok összehangolt, standardizált elvégzését.

 
Kulcsszavak:  számítástechnika
 
article pic A szórakoztató elektronika húzza a piacot   A szórakoztató elektronika húzza a tartós fogyasztási cikkek piacát.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
15900
-2.12 %
 
MTELEKOM
436
-3.54 %
 
OTP
3425
-3.52 %
 
RICHTER
35805
1.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
296.44
-0.04
 
USD/HUF
232.70
-0.49
 
CHF/HUF
246.70
-0.05
 
EUR/USD
1.2743
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
109.43
-3.06 %
 
Arany
1548.50
-0.51 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 05. 17.
csütörtök,
18:05
 
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

Több mint egyenrangú viszonyként definiálta kapcsolatát a következő hónapokban Orbán Viktor kormányfő az IMF-tárgyalásokkal megbízott Varga Mihállyal.
Ön szerint mit lehet érteni a "több mint egyenrangú" viszonyon?
Orbán Viktor csupán a bizalmát akarta kifejezni a Miniszterelnökséget júniusig vezető államtitkárral szemben.
Orbán Viktor ezzel is tárgyalási hajlandóságát akarja kifejezni az IMF felé.
Varga Mihály teljesen szabadkezet kap a mielőbbi hitelmegállapodás érdekében.
A mondat felidézi azokat a korábbi szóbeszédeket is, miszerint az unió és az IMF szívesebben látná Vargát a kormányfői poszton, mint Orbánt.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu