Nem csillapodott a cégalapítási láz, pörög az APEH is
Gazdasági Rádió, MTI, 2008. október 1. 16:28A tavaly szeptemberi cégalapítási könnyítések hatására több mint 10 ezer új cég alakult az első három negyedévben, nagymértékben emelkedett a változásbejegyzések száma, nőtt azonban a felszámolások aránya is - olvasható az Opten Informatikai Kft. jelentésében.
Az Opten elemzésében kifejtette: a cégalapítások harmadik negyedéves csökkenő növekedési üteme ellenére, az idei év eddigi cégalapításai mintegy 2 ezerrel meghaladták a 2007-es év 34 ezres szintjét.
A jelentés készítői kiemelték a változásbejegyzések növekvő számát is, ami elsősorban az új TEÁOR átkódoltatási kötelezettségnek tudható be. Az előző évi 180 ezer változásbejegyzéshez képest 496 ezer módosítást regisztráltak 2008. szeptember végéig.
A felszámolási eljárások száma is növekedett, számuk 2008. harmadik negyedévében meghaladta a 8 ezret, amely 12 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
Az Opten szerint biztosra vehető, hogy a felszámolási eljárások száma idén először haladja meg a 10 ezret, ami azt jelenti, hogy minden ötvenedik társas vállalkozás fizetés képtelenségi eljárással küszködik.
A vállalkozói szektor gyengeségére utal a végelszámolások számának 10 százalékos növekedése, de a közel 7 ezer eljárás azt is mutatja, hogy egyre több tulajdonos választja a tevékenység lezárásának tisztességes formáját - fejtik ki a jelentés készítői.
Az Opten elemzői szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) növekvő aktivitásának köszönhetően "meglódultak" a végrehajtási eljárások is: az idén szeptember végéig már mintegy 38 ezer ilyen eljárás indult, szemben a 2007-es 26 ezerrel.
Friss híreink
- NGM: jól működik a bérkompenzációs rendszer
- Óriásit ugrott a forint
- Elkerüli a széles nyomtávú vasút Magyarországot?
- Magyarország eredményes a veszélyes termékek felkutatásában
- Megugrott az ipari termelés az Egyesült Államokban
- Nemzeti védjeggyé válhat a Hotelstars
- Új gyártósort adtak át a Borsodi Sörgyárban
- Barroso: nem lehet módosítani a görög mentőcsomag feltételein
- Bankártanácskozás a hitelminősítők hatalmáról
- Pontosítanák a forgalmazói magatartást szabályozó törvényt
- A 150 milliárd dollárt is elérheti 2015-re a kínai külföldi beruházások értéke
- Görög válság - Merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- Tranzakciós illeték - Patai: lesz megállapodás a kormánnyal
- Már hiteles forgatókönyv Görögország eurótávozása
- Új Btk: "egységes és korszerű törvénykönyv a cél"
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Koncz Gábor
az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója Korábbi adásaink




